2024. április 19. - Emma

Indexen mért búsongás – szegény céget az ár is húzza

Újult erővel tombol a bevásárlási láz, ugyanakkor egyre bizalmatlanabbak vagyunk az eladókkal szemben. A gazdasági szereplők sem túl optimistán tekintenek a jövőbe. Üzleti hangulatjelentések, és ami mögöttük van. A GKI és a Nielsen felmérése szomorú állap
2007. december 21. péntek 07:35 - Constantinovits Milán
A GKI havonta elkészíti gazdasági közvélemény-kutatását, ami ugyan nem teljes körű, de jól reprezentálja országunk anyagi állapotát, és az ebből következő közhangulatot. Felméréseit két szegmensben végzi, egyrészt az üzleti szféra szereplőinek véleményét kutatja, másrészt feltérképezi a fogyasztók gazdasági várakozásait is. Ez utóbbival foglalkozik a Nielsen piackutató is. Mi utánajártunk, hogy a két kutatás alapján milyen a közhangulat Magyarországon. Valóban kiürült az emberek zsebe és gyászszalagot kötnek a gyárkéményekre is? Értelmeztünk, összegeztünk.

A cégek visszafogottan ugyan, ám depiznek

A legújabb jelentés szerint az üzleti bizalmi index emelkedése számottevő, ám ennek értéke így sem éri el a szeptemberit. Az ipari és szolgáltatói várakozások javultak ugyan, a kereskedelmi nem változott, az építőipari viszont tovább süllyedt.

Minek köszönhető az ipari szektor mérsékelten pozitív hozzáállása? A válaszadók kedvezőnek ítélték a termelési helyzetet és kilátásokat, illetve nagyobb exportrendelésekre számítanak, mint novemberben. A kecsegtető külkereskedelmi lehetőségek miatt az ipari cégek beruházási kedve is megnőtt, sokkal többen akarnak befektetni, fejleszteni, mint ahányan az idei évre tervezték. Mindezek ellenére az üzletvezetők az árakat emelni akarják, bár ez a kormány által alulkalkulált infláció következménye lehet.



Az építőipari vállalkozások ehhez képest – a nyári javulás után – sokkal borúlátóbbak lettek. Egyrészt kevés megrendelést várnak, másrészt tartanak attól, hogy emiatt visszaesik a termelés színvonala is. Továbbra sem akarnak több embert foglalkoztatni, mint eddig, viszont áremelést sem tartanak szükségesnek. Összességében azonban – köszönhetően a pesszimista exportvárakozásoknak, az építőcégek bizalmi indexe 1995 óta a legalacsonyabb értékre esett vissza.

A kereskedelmi bizalmi index értéke az őszihez képest nem változott s továbbra is meglehetősen alacsony értéket mutat. Kevesebb rendelésre számítanak a kereskedők, és az eladási pozíciójukat is aggályosnak tartják. A szolgáltatási szférában viszont derűlátás uralkodik. Jobb üzletmenetet érzékelnek a vállalkozások, és több alkalmazott foglalkoztatását is lehetségesnek tartják.

Summa summarum, a magyar gazdaság kilátásainak megítélése az iparban, az építőiparban és a fogyasztók körében romlott, a kereskedelemben leheletnyit, a szolgáltató cégeknél pedig látványosan javult az őszihez képest. Az iparban érdekelt cégek sötéten látják az infláció alakulását, némi bizakodás csak a kereskedelmi szektorban tapasztalható.

A fogyasztók arcáról is lefagy a mosoly

A fogyasztók saját anyagi lehetőségeikről alkotott véleményét vizsgálja a Nielsen piackutató cég. Ők ennek mérésére Globális Fogyasztói Bizalmi Indexet állítottak fel, amit három tényező segítségével alakítanak ki. Egyrészt kutatják a fogyasztók munkalehetőséget, másrészt rákérdeznek a személyes pénzügyi helyzetükre, illetve feltérképezik a vásárlási attitűdjüket is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nyilatkozniuk kell arról, mennyire éri meg számukra a szükséges, illetve a kívánatos termékeket megvásárolni, mit gondolnak a piaci helyzetről. E három komponens alapján 0-tól 200-ig terjedő skálán alakítják a bizalmi hányadost.

A GKI hasonlóképp számítja ki a saját fogyasztói bizalmi indexét, de nem veszi bele a szezonális hatásokat (pl: Karácsony előtt nagyobb a bevásárlási láz stb.). Kutatásuk alapján ez az érték az idei legalacsonyabbra esett. Egyaránt romlott a lakosság saját pénzügyi helyzetére vonatkozó egész éves várakozása, és a rövid távú megtakarítási képességéről, no meg a várható munkanélküliségről alkotott véleménye is.

Ha hosszabb távon kívánjuk szemlélni a GKI-féle index alakulását, azt láthatjuk, hogy a 2006 május-júliusi történelmi mélypont után emelkedés volt tapasztalható, ám újabb süllyedés következett be idén januárban. Akkor sokat cikkeztek a lapok arról, hogy gazdasági krízist tükröznek az adatok, ám ennek ellenére augusztusig lopakodva, de folyamatosan nőtt a fogyasztók bizalma. Ezért is érte csalódásként a szakembereket, hogy most decemberre még az év elejénél is mélyebbre zuhant a fogyasztói bizalom.

A Nielsen jelentése sem vázol fel pozitívabb képet: ők nemzetközi összehasonlításban az európai országok közül Magyarországban a második legalacsonyabb indexet mérték. 69 pontot értünk, ezt csupán a portugálok múlják alul, ők 56 pontra taksálják gazdasági kilátásaikat. De világviszonylatban is hátul kullogunk, mindössze Japán, Tajvan és Dél-Korea van mögöttünk. A globális átlag egyébként 94 pont, az európai pedig 89.

Kutatásuk alapján a leginkább (a válaszadók 87 százaléka szerint) negatívnak a munkahelyi kilátások bizonyulnak. Sokan félnek attól, hogy kevesebb fizetésért dolgoznak majd 2008-ban, illetve kalkulálnak azzal is, hogy elveszíthetik munkahelyüket. Elgondolkoztató adat, hogy a vásárlási légkört, és a személyes pénzügyi helyzetet honfitársaink több mint 70 százaléka látja pesszimistán. Nálunk még az oroszok is kedvezőbbnek ítélik saját anyagi helyzetüket, nem is beszélve a többi közép-európai országról!

Vagyis...

A felmérések tehát azt mutatják, hogy Magyarországon nemcsak a fogyasztók önbizalmas és tőkeereje csappant meg, hanem a vállalkozások befektetési, építkezési kedve is csökkent. Vagyis a reformok egyelőre még nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, talán majd 2008-ban jobb lesz a helyzet. Bár a jelenlegit nem lesz nehéz felülmúlni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását