2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tiniszexért török börtön

Kereken nyolc hónapig tartó törökországi börtön után pénteken véget ért egy 17 éves német diák, Marco W. kálváriája. Az illetékes antalyai bíróság ugyanis többszöri halasztás után délután úgy döntött, hogy az alsó-szászországi diákot - a per folytatása me
2007. december 15. szombat 06:46 - Hírextra
Az április 11. óta tartó ügy csaknem diplomáciai viszályt okozott Németország és Törökország között, mindenesetre a német politikusok körében semmi esetre sem segítette Ankara hőn óhajtott európai uniós csatlakozását. Steinmeier külügyminiszterrel az élen német politikai vezetők sora bírálta a török igazságszolgáltatást a 17 éves, Uelzenből származó diák őrizetbe vétele és fogva tartása miatt.

Marco áprilisban szüleivel együtt a neves törökországi üdülőhelyen, Antalyában tartózkodott, ahol összeismerkedett egy szintén a szüleivel ott-tartózkodó 13 éves brit lánnyal, aki állítólag 15 évesnek adta ki magát. Április 11-én egy diszkóban töltött este a lány szállodai szobájában ért véget, ahol Marco bevallása szerint a kölcsönös simogatásokon kívül semmi nem történt. A brit lány szülei azonban másnap feljelentést tettek a török hatóságoknál azzal a váddal, hogy lányukat Marco "szexuálisan bántalmazta", azaz megerőszakolta. A rendőrség ennek nyomán azonnal őrizetbe vette őt.

Ettől kezdve a német diák ügyvédei hiába próbálták bizonyítani, hogy érvelésük szerint semmifajta szexuális visszaélés nem történt, Marco hónapokon keresztül meglehetősen zord börtönkörülmények között sínylődött. Mindezen az sem változtatott, hogy egy orvosszakértő a bíróság előtt megerősítette a német diák állítását, miszerint Marco nem erőszakolta meg a kiskorú brit lányt, aki egyébként egyetlen egyszer sem jelent meg a bíróság előtt.

A tárgyalást az antalyai hatóságok többször is elhalasztották, miközben Marco ügyvédei október végén már azzal fenyegetőztek: az emberi jogok európai bíróságához fordulnak az általuk törvénytelennek tartott jogi eljárás miatt.

Miközben a németországi közvélemény Marcónak szurkolt, s mindvégig hitt az alsó-szászországi diák igazában, a brit lány ügyvédje a hét elején bejelentette: Marco W. esetében a maximális 10 éves börtönbüntetés kiszabását kéri.

Az antalyai bíróság azonban péntek délután másként döntött, s Marcót szabadlábra helyezte. A vádat ugyan nem ejtette, a tárgyalás folytatódik, ugyanakkor a német diák azonnali hatállyal elhagyhatja az országot.

A bíróság előtt a 17 éves diákot szülei és barátai várták. A Brüsszelben tartózkodó Angela Merkel német kancellár és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter pedig megkönnyebbülten vette tudomásul az antalyai határozatot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását