Exkluzív interjú Rejtő Ildikóval, a nemzet sportolójával

Számított az elismerésre?

Szerettem volna bekerülni ebbe a díszes társaságba, de nem nagyon reménykedtem a sikerben, még akkor sem, amikor megtudtam, hogy benne vagyok a nyolc jelöltben. Akkor volt egy kis reményem, amikor meghallottam, hogy inkább nőt szeretnének, mert az első nyolcban rajtam kívül csak Monspart Sarolta volt női jelölt, de ő is nagyon népszerű sportoló volt, ezért nem gondoltam volna, hogy rám esik a választás.

Pedig ha az ön eredményein végigtekintünk, akkor azt hiszem nem meglepő a választás. Kétszeres olimpiai-, és ötszörös világbajnokként van hiányérzete a pályafutását illetően?

Ha jobban odafigyeltem volna akkor a kevésbé fényes érmekből lehetett volna fényesebb is. Az az igazság, hogy olimpiai- és világbajnokként már meg voltam elégedve egy kicsit, és nem mentem rá arra, hogy többszörös bajnok legyek, de azért elégedett vagyok hiszen a felnőtt versenyek mellett nyertem ifjúsági világbajnokságot, sőt később még veterán világ- és Európa bajnokságot is sikerült győznöm.

Voltak mélypontjai pályafutásának? Mert ha csak az eredményeit nézzük akkor azt látjuk, hogy végig kísérték a sikerek: húszévesen már ifjúsági világbajnok volt, de még 43 évesen is magyar bajnokságot nyert.

Igen, minden világversenyen ott voltam, többek között öt olimpián és mindig sikerült valamilyen érmet hazahoznom. Egyedül az utolsó világbajnokságomon, 1978-ban Hamburgban nem nyertünk érmet, azt hiszem negyedikek lettünk, de akkor sem mondta senki, hogy az öreg Rejtőt már ki kell tenni a csapatból, mert nem rajtam múlott, hogy elmaradt az érem.

Volt olyan asszó közel negyvenéves pályafutása alatt, amit soha nem fog elfelejteni?

Ami nagyon emlékezetes maradt az a német Mees elleni vívásom 1964-ből, Tokióból, amikor egyéni olimpiai bajnok lettem. Ott ugyanis hármas holtverseny alakult ki az olasz Ragno, a német Mees, és köztem. Ragnot megvertem, de Meestől elsőre kikaptam, mivel azonban az olasz legyőzte a németet, ezért újra kellett vívni, és akkor nagyon gyorsan, tizenöt másodperc alatt 4-0-ra sikerült lelépnem Meest, amivel megnyertem az olimpiát. Ez volt a legemlékezetesebb asszóm, amire máig nagyon sokan emlékeznek. De nagyon emlékezetes például az 1968-as mexikói olimpia, amikor bejutottam a döntőbe, és az edzőmmel már jó előre elindultunk külön taxival, de azon az úton mentünk, amelyiken a maratoni futás versenye zajlott, így belekerültünk a dugóba, és úgy futottam szinte a pástra, mert majdnem lekéstük a versenyt. Akkor csak tusaránnyal kerültem a harmadik helyre, pedig ha nyugodtabb körülmények között fel tudok készülni, be tudok melegíteni, akkor aranyérmet is nyerhettem volna. A magyar sporttársak, akik azért mentek, hogy nekem szurkoljanak hamarabb odaértek, mint én, pedig ők egy órával később indultak, de a kijelölt busszal mentek, egy másik úton.

Melyik a nehezebb: öt olimpián részt venni, amit azért nem sokan mondhatnak el magukról, vagy legalább egyet megnyerni?

Hát az biztos, hogy az aranyéremért küzdeni mindig nagyon nehéz. Szerintem az a nehezebb.

Csapatban, vagy egyéniben nehezebb vívni? Hiszen ön csapatban és egyéniben is nyert világbajnokságot és olimpiát.

Hát mind a kettőnek meg van a maga nehézsége, de csapatban talán nagyobb a drukk, mert ott nemcsak magamért, hanem a csapattársakért is helyt kell állni. Talán ezért nehezebb csapatban vívni.

Mi a véleménye a mai magyar vívásról?

A mai vívók is nagyon szépen helyt állnak, elég csak a legutóbbi világbajnokságra gondolni, ahol a kardcsapat világbajnok lett, és feltűnt egy olyan tehetséges fiatal is, mint Szilágyi Áron. Aztán ott van ugye Mohamed Aida is, aki bronzérmes lett a világbajnokságon, és azért neki is bejöhet egyszer egy aranyérem.

Edzősködni nem szeretett volna?

Megvan a vívó szakedzői képesítésem, amit a Testnevelési Főiskolán szereztem, de aztán inkább a családommal töltöttem több időt. Eleinte tartottam tanfolyamokat iskolákban, egyesületben, de aztán maradtam a család mellett. Nőként nem volt könnyű dolgom edzőként, mert a fiatalok féltékenyek voltak rám, azt eredményeimre. Az lett volna jó, ha egy vívóiskolát tudok alapítani, de akkor még nem volt ilyenre lehetőség, most pedig már ebben a korban nem foglalkoznék ezzel. Vannak fiatal tehetséges edzők, akik meg tudják oldani a feladatot.

Mit adott ön számára a sport?

Mindent! Láttam a világból, utazhattam, ami abban a korban nagy szó volt. Jó társaságba kerültem, a sport növelte az önbizalmamat és a sportnak köszönhetem a sikereimet, a sikeres életemet.