2024. április 19. - Emma

Az EU erősebb lehet

Az Európai Bizottság elnöke közös erőfeszítésre szólította fel az európai intézményeket és tagállamokat csütörtökön a Lisszaboni szerződés ünnepélyes aláírásakor mondott beszédében. José Manuel Barroso kiemelte: a reformszerződés lehetővé teszi, hogy a 27
2007. december 13. csütörtök 16:24 - Hírextra

A portugál származású bizottsági elnök hozzá- tette: a dokumentum erősíteni fogja a demokráciát azzal, hogy még több jogosítványt ad az Európai parlamentnek. Fontosnak nevezte, hogy az Alapjogi Charta további biztonságot ad a tagállamok polgárainak.

Barroso szerint a kibővített EU új gazdasági, politikai és stratégiai lehetőséget is jelent, amely mindegyik tagállamot egyformán erősíti. A politikus kiemelte: nem elég csupán a lehetőség maga, hanem szorosabb együttműködésre és megújult politikai akaratra is szükség van.

Hozzá tette: a dokumentum megadja az erőt az Uniónak, hogy tovább lépjen. A politikus szerint a közösség erősebb lehet a reformszerződéssel.

Az Európai Unió reformszerződése hivatott felváltani a korábban két tagállamban népszavazáson elutasított alkotmányt, amelynek célja volt, hogy javítsa az immár 27 tagállamra bővült unió működőképességét.

Jogászok és politikusok körében még feltehetőleg sokáig folyik majd a vita, vajon az alkotmánynak egy jelentősen "lebutított" változatáról van-e szó, avagy csak némi kozmetika történt, hogy jelezzék az uniós közvéleménynek, figyelmeztetésük nem maradt hatástalan.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását