Életmód
A Tapintható láthatatlan
A Budapest-Budavár Rotary Club egyik feladatának tekinti, hogy a csökkentlátó gyerekek makettek segítségével megismerhessék Magyarország nevezetességeit. Januárban jótékonysági koncertet szerveznek annak érdekében, hogy elkészíttethessék a Budai Vár maket
A Budapest-Budavár Rotary Club már több helyen kezdeményezte és szervezte meg, hogy a csökkent látó gyerekek művészi makett formájában ismerkedjenek meg a való világgal.
A Szentháromság téren álló makett – Farkas Ádám szobrászművész alkotása – az egyik példa erre, de több másik városban, így Egerben és Kecskeméten is készítettek efféle tapintható látképet.
A tervek már készen állnak arra, hogy a világörökség részét képező Budai Vár látképét is tapintani lehessen a pesti felső rakparton – olvasható a jótékonysági szervezet közleményben -, de szűkösek az anyagi körülmények.
Ezért jótékonysági koncertet szerveznek január 5-én az Andrássy Egyetem dísztermében. A műsoron Mozart-műveket ad elő a Kodály vonósnégyes.
A hangverseny bevételét a Tapintható láthatatlan program keretében megvalósuló új szobor megvalósítására ajánlják fel.
Forrás: MTI