Kultúra
A Díszlépés kiállítás
Vékás Magdolna és Zaránd Gyula fotóművészek munkásságából láthat a közönség válogatást a Magyar Fotográfusok Házának legújabb kiállításain; a két kortárs alkotó életmű-tárlata keddtől látható Budapesten - közölte az intézmény munkatársa az MTI-vel.
Díszlépés a címe a Zaránd Gyula 45 évet felölelő fotós pályafutását bemutató kiállításnak. Tavaly ugyanezzel a címmel fotóalbum jelent meg, amely a Párizsban élő fotográfus munkásságát mutatta be. A tárlaton ebből a kiadványból látható mintegy félszáz fekete-fehér fotó – összegezte a Magyar Fotográfusok Háza.
Zaránd Gyula 1964 és 1971 között a Tükör című lap fotóriportere volt. Szociográfiai ihletésű riportjaiban megkísérelte érzékeltetni Magyarország társadalmi és politikai közérzetét (Csavargók, Aranyketrec, Öregek az utcán, Alkoholizmus) – olvasható az intézmény írásos anyagában.
Mint írják, szenvedélyesen dokumentálta az Erdély Miklós köré csoportosult avantgárd művészek sok esetben illegális performanszait. A fotós 1971-től Párizsban él és dolgozik. A kiállításon a hatvanas évek Magyarországát bemutató felvételei mellett Párizsban és Mongóliában készült fotói is szerepelnek.
Harminc év anyagából válogat a Vékás Magdolna életművét felvonultató kiállítás. Vékás Magdolna 1977-től 1987-ig a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum fotósa volt, több mint két évtizede foglalkozik régi, különleges eljárású képkészítéssel.
Több hordozó felhasználásával dolgozik, különös tekintettel a merített papírra, ezeknek az anyagoknak a textúrája jelentéstöbbletet ad műveinek. A tárlat több mint száz munkáját vonultatja fel, köztük különleges, Cianotípiák című sorozatát, valamint textilre fotózott munkáit is.
Vékás Magdolna és Zaránd Gyula kiállítása február 20-ig tekinthető meg a Magyar Fotográfusok Házában.
Forrás: MTI