Szilágyi és Verebély 70 éves

Húszesztendős korukig nem is tudtak egymásról. Csak akkor – 1957 nyarán – találkoztak először, s mindjárt vetélytársként, hiszen a Színművészeti Főiskola egyazon évfolyamára jelentkeztek.
Ahogy a felvételin egymásra néztek, rögtön megállapították a másikról: "No, ezt a fickót sem iparművész tervezte", amint a felvételi bizottság tanárai is gondolhatták: " Ez a két – cyranói orral, karikatúra fizimiskával megáldott – színészjelölt aligha fog hősszerelmest játszani, viszont a kabaré világában komoly babérokra számíthatnak".

– Magam is meglepődtem, amikor a Nemzeti Színház leszerződtetett – emlékszik a kezdetekre Verebély Iván. – Nem tagadom, titokban arra gondoltam, hogy fiatal színészként megkapom Rómeót vagy Trisztán szerepét, végül is, nem fontos, hogy ezeket a szerepeket szépfiúk játsszák. Egy csúnya – vagy inkább azt mondanám, különös arcú – ember is lehet szerelmes, és lehet őt viszont szeretni. De minden vágyam ellenére kimaradtak életemből ezek a szerepek.

– Én viszont egy pillanatig sem számítottam arra, hogy bonviván szerepkörbe raknak – ismeri be Szilágyi István. – Ezzel a fizimiskával, ezzel a hanggal, ami nekem van, csak epizodista lehettem. Van akit Hamletként emlegetnek, engem mindenki Lópici Gáspárként, az utca hírmondójaként ismer, jórészt Csukás Istvánnak köszönhetően, aki a szerepemet írta a Keménykalap és krumpliorr című, nagyon népszerű ifjúsági tévéjátékban.

Verebély sem maradt sokáig a Nemzetiben. Igazán elismert, népszerű színésszé a Vidám Színpadon vált, talán ezért is maradt mindmáig a társulat tagja.

– Óriási élmény volt bekerülni a kabaréműfaj legnagyobbjai közé. Alfonzó, Salamon Béla, Kazal László, Kibédi Ervin, Kabos László mellett jó ideig csak mellékszereplő lehettem. Talán jobb is, mert e nagyszerű komédiások mellett rengeteget lehetett nevetni, rólam pedig közismert, hogy erre vevő vagyok. Többször alig tudtam megszólalni a színpadon a röhögéstől.

Szilágyi és Verebély egyetlen egyszer, még főiskolás korukban játszottak együtt. A Nemzetiben az Antonius és Cleopatrában két szolgát domborítottak.

Életpályájuk a közös mesterség ellenére is fricska a horoszkópokban hívőknek: bár egy évben, egy napon, egy órában, azonos csillagjegyekben születtek, mégis merőben eltérő egyéniségek.
Verebély vérbeli hipochonder, marokszámra szedi a gyógyszereket, még az enyhe széltől is óvja magát. Szilágyit nem kínozzák egészségügyi problémák, igaz: rendszeresen jógázik.

Verebély az évek folyamán jó pár kilót fölszedett magára, akár szumóbírkózó is lehetne, Szilágyi vékony, aszkéta alkatú, akivel el lehetett játszatni Sipos urat, a zsokét is, egy mások sikeres tévésorozatban.

A Vidám Színpad művésze saját bevallása szerint műszaki analfabéta, aki, ha bever egy szöget a falba, lejön a fél vakolat. Szilágyi épp az ellenkezője, fúr-farag, szobrokat csinál, hegedűt készít.
Verebély nagy családban él, gyerekekkel, unokákkal. Szilágyi sosem nősült meg, a magányt kedveli.

Érdekes lenne egyszer eljátszatni velük a Furcsa párt, bár erre nincs nagy esély. December 7-én, születésnapjukon sem hetvenkednek együtt.