2024. május 6. - Ivett, Frida

Az MSZP szerint a Fidesz politikája köpönyegforgató

Az MSZP szerint a Fidesz köpönyegforgató politikát folytat. Ennek bizonyítéka például, hogy amíg a Heves megyei ellenzéki politikusok élőlánccal tiltakoznak az egri Markhot Ferenc Kórház működtetésének megpályáztatása ellen, addig Heves város fideszes pol
2007. december 5. szerda 11:36 - Hírextra
Sárándi elmondta: Csáki Zsigmond Heves fideszes polgármestere még november 15-én írt ki pályázatot a városi szakrendelő 15 évre történő magánkézbe adásáról. Két héttel később pedig Csáki Zsigmond is része volt a fideszes képviselők alkotta élőláncnak tiltakozásul az egri Markhot Ferenc Kórház 20 éves működtetéséről szóló pályázat kiírása ellen.

Török Zsolt szerint ezzel a Heves megyei politikusok egyrészt ellentmondanak pártjuk 1998 és 2002 közötti politikájának, amikor a magántőke bevonása mellett érveltek az egészségügy esetében, másrészt pedig szembefordulnak Csáki Zsigmond tetteivel is.

Az MSZP szeretne arra is választ kapni, hogy amit szabad egy város fideszes polgármesterének, azt miért nem szabad egy megye szocialista többségének - mondta Török Zsolt.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását