Exkluzív interjú Katona Kálmánnal

Mi történt önnel 1971. március 15-én?

Március 15-én mindig elmegyek a Petőfi szoborhoz vagy a Múzeum kertbe. Vidéki gyerek vagyok, ezért nekem nagy élmény volt először az igazi ünnep, az igazi Március 15. téren. Később olvastam róla, mi történt ott, mielőtt odamentem. Egyetemisták kiszedték a vörös papírzászlócskákat a virágágyásból. Mire odaértem, már nagy csend volt és sok rendőr. Úgy gondoltam, hogy a virágomat azért leteszem nagy bátran. Délután, amikor az Egyetemi Színpadra tartottam, megszólított két civilruhás, és megkérdezték: "volt maga délelőtt a Március 15. téren?". Mondtam, hogy voltam, amire azt válaszolták, hogy akkor üljek be a kocsiba. Kiderült, hogy nagy nyilvánosság előtti izgatás vétségét követtem el ezzel a virágletétellel. Egy év fegyházat kaptam, közben felmentettek, újra elítéltek. Végül kilenc hónapot kellett leülnöm. Ez volt az én március 15-ém. Utána nem volt erkölcsi bizonyítványom. Ahová akartam menni, oda nem vettek fel. Elmentem a Tungsramba mérnöknek, mert ott a személyzetis nem kért erkölcsi bizonyítványt. Tulajdonképpen onnan vonultam be, és csak a szabadulásom után államvizsgáztam. A munkahelyemen akkor már tudták, mit gondolok a világról. Segítettük egymást, segítettek engem. Kiderült, hogy a gyárban, körülöttem is vannak hozzám hasonlók, például volt ’56-osok. Amikor jött a rendszerváltozás, úgy adódott, hogy ellenzékiként csináljak én is valamit, valahol. Az MDF lett belőle, mint az első legálisan megalakult szervezet.

A Terézvárosban jutott be az első szabadon választott országgyűlésbe, egyéni jelöltként.

Igen ott voltam képviselőjelölt. Engem is meglepett, hogy az első fordulóban én nyertem. Olyanokkal szemben, mint Petrasovits Anna, Pál László, Székhelyi József, Molnár Péter. Gyakorlatilag én voltam egyedül a közéletben ismeretlen induló. Végül a második fordulóban is én nyertem. Így voltam négy évig képviselő.

1993-ban átült a Fidesz frakciójába. Ez akkoriban nem volt szokványos. A legnagyobb kormánypártból a legkisebb ellenzéki párt padsoraiba ült át.

Én, ugye, mérnök vagyok. Szakpolitikus, és akkor a távközlési albizottság elnöke. Gyakorlatilag mi készítettük elő a piacnyitást. Akkor jött Schamschula György, és megpróbált szétdúlni mindent a nagy „szakértelmével”. Én meg szaladtam fűhöz-fához, mégsem sikerült megállítani. A miniszterelnök úr akkor már nagyon beteg volt. Schamschula úgy képzelte – politikai okokból –, hogy önkormányzatonként is lehet telefontársaságokat létrehozni. Én meg tudom, hogy azok gazdaságos üzemmérete sokkal-sokkal nagyobb. Nagy erőfeszítéssel, egy Dunántúl-Alföld felosztást lehetett volna csinálni, legfeljebb. De ha igazán azt akarom, hogy működjön, akkor vagy egy országra hozok létre egy vezetékes telefontársaságot vagy többet, de országos lefedettségűeket, amik versenyeznek egymással. Kitalálták, hogy polgármesterek is kezdeményezhessenek telefontársaságokat, és az államnak akkor oda kell adni a koncessziót. Én az ellenkezőjét hirdettem, jártam az országot, hogy hogyan lesz a piacnyitás. Jött a Schamschula és onnantól másképp volt. Utólag az élet engem igazolt, a terveiből nem lett semmi. A mobiltelefon oldotta meg végül a helyzetet, hiszen akkor még várakozólista volt a vezetékes vonalra. Az öregek még emlékeznek erre. Tehát az volt közöttünk az ellentét, hogy szét lehet-e darabolni a telefonos piacot az önkormányzatok kedvéért vagy sem. Erre nagyon sok idő, pénz és energia lett elpazarolva. Ez egy rossz döntés volt. Arra jutottam, hogy ha a Schamschula marad, akkor én kiülök a frakcióból. Rövid ideig független voltam. Aztán jött a Fidesztől a megkeresés, hogy szívesen látnak minket, hiszen az úgynevezett nemzeti-liberálisokat – Debreceni Józsefet, Elek Pistát – akkor nyomták ki a frakcióból. Elfogadtam, mert a másik választásom az lett volna, hogy Pozsgay Imrével és Dénes Jánossal üljek egy padsorban a függetlenek között. Nem lettem a Fidesznek, mint pártnak, csak a frakciónak a tagja. Nem volt több fél évnél, de jó volt. Kicsi, ellenzéki frakcióban ülhettem.

Utána eltűnt a politikából és csak később tért vissza.

Nem szerepelt a terveim között, hogy folytassam a politikai karriert. Úgy éreztem, kiesek a szakmából. Elsősorban mérnök vagyok és csak utána politikus. Meg is segített az élet, mert a korábban általam kezdeményezett Hírközlési Felügyelet elnökhelyettese lettem. Azelőtt én indítványoztam a felállítását, mondván, hogy egy ilyen szabályozó hivatalra szükség van. Szűk négy vagy bő három esztendeig újra rendesen a hírközlésben dolgozhattam. A frekvenciagazdálkodási törvény az én vezetésemmel készült. A mai NHH elődjét mi ketten csináltuk az akkori elnök úrral.

A Fidesz-MDF-Kisgazda kormány idején tért vissza a politikába.

1998-ban nem voltam képviselőjelölt. Már korábban megkeresett Orbán Viktor azzal, hogy vezetném-e az infrastruktúra kabinetet, illetve lehet-e rám számítani választási győzelem esetén. Nem azt mondta, hogy én leszek a miniszter, csak hogy mindenképpen számít a közreműködésemre. Az infrastruktúra-programot a Fidesznek mi, régi MDF-esek írtuk. Volt akkor egy infrastruktúrás csapatunk. Végül közlekedési-, hírközlési-, vízügyi miniszter lettem. Közben jártam jogra. A politikai szünet alatt egy jogi szakoklevelet szereztem. Ha nagyobb apparátust irányít az ember, akkor jól jön. Két évig voltam miniszter. Ennek a legfontosabb része, hogy három nagy árvíz sújtotta az országot.  Legszívesebben persze a munkám távközlési és a közlekedési részére készültem, azt gondoltam, itt vannak nagy kihívások. Mégis három nagy árvíz esett erre az időszakra, mindegyik minden idők legmagasabb vízszintjével, a 2000-es tavaszi volt a legnagyobb. Nem szakadt át a gát, amíg én voltam a kormánybiztos. Ez természetesen a vízügyesek érdeme, de a főnökre is vetül egy kicsi a dicsőségből. Büszkeségem a mobil tender, amit negatív hangvételű újságcikk nélkül sikerült megúsznom. Úgy tudtuk kiválasztani – az erős versenyre ösztönző – harmadik nagy szolgáltatót, hogy közben az állam is keresett rajta 96 milliárdot a koncessziós díjból. Ma már senki nem vitatja, hogy jól csináltuk. Az egyetlen terület, ahol az árak csökkentek. Kialakult egy rendes versenypiac. Volt aztán vasutassztrájkom is. Enyém volt a Monarchia legnagyobb vasutassztrájkja. És én tiltottam be, hogy a vasútnál levonják a szakszervezeti tagsági díjat a dolgozók fizetéséből, mert azelőtt levonták. Másik, hogy nem engedtem felemelni a szakszervezeti vezetők fizetését. A Medgyessy-kormány ezt is „rendbe rakta”. Ma milliós fizetése van a Gaskó úrnak, gépkocsi és telefonhasználata, felügyelőbizottsági tagsága. Millió feletti fizetéssel irányítja a sztrájkot az állam pénzén.

Kritika érte viszont az autópályákkal kapcsolatban. Részben a fejlődés megtorpanása miatt, de ismét vitába keveredett Schamschula Györggyel is.

A vita az M5-ös kapcsán alakult ki. Én azt mondtam, hogy annál a konstrukciónál, ahogy az épült, nincs rosszabb. Ezt Kóka János azóta megcáfolta. Bebizonyította, hogy ő sokkal rosszabbat is ki tud találni. Azt egy nagyon drága konstrukciónak tartottam. A továbbépítésben ezért nem tudtunk megállapodni. Igaz, Lotz Károly miniszter úr is rábólintott. Tehát azt mondanám, hogy azt a koncepciót, amit Schamschula kezdeményezett és Lotz írt alá, azt én nagyon drágának találtam. Szemben az M1-essel, amit nagyon jó áron tudtam megvenni. Az M1-est, azt hiszem, 43 milliárdért sikerült a koncessziós társaságtól megvenni és ezzel matricássá tenni. Az M5-ös az én időmben még fizetős maradt, mert azt mondtam, hogy ennyit nem fizetünk érte. Extraprofitot jelentett volna a társaságnak, ha aláírom. A matrica vagy kapuk kérdése kormányszinten dőlt el. Pont addigra készültek el a kapuk, mire én miniszter lettem. Még melegek voltak. A számítógépes rendszer még nem volt kiépítve. Pár hónap alatt sikerült beüzemelni őket. De Orbán Viktor a kampányban azt mondta, hogy a kapuk helye a focipályán van. Így lett belőle matrica, úgy, hogy a kapuk álltak, és később lebontásra kerültek. Tárgyaltam az unióval erről, Loyola de Palacio asszony volt akkor az elnök. Azt hiszem, sikerült meggyőznöm arról, hogy az időarányos matrica útján rendezett autópályadíj is használatarányos fizetési mód, nemcsak a kilométer alapú, kapus rendszerű fizetés. Már elfelejtettük, de kész volt a Horn-kormány rendelete, ami azt mondta ki, hogy 9 forint 50 fillért fizetünk majd kilométerenként. Ehhez képest a matrica csak akkor 9,50, ha egyszer használja az ember, ha kihasználja az időt, akkor lényegesen olcsóbb.

Nem töltötte ki a ciklust miniszterként.

Nem bizony. Úgy történik ez, hogy nincs védtelenebb dolgozó, mint a miniszter. A munka törvénye nem vonatkozik rá. Ha a miniszterelnök azt mondja, hogy köszönjük, nincs tovább, akkor feláll és elballag. Na most, lefutott a vasutassztrájk és az árvíz, és akkor megköszönte a miniszterelnök úr. Nem ilyen egyszerűen, mert azt mondta, hogy válasszuk szét a hírközlési ágazatot. Legyen egy informatikai államtitkárság, a másik része lehet az enyém. Úgy gondoltam, hogy ezt együtt vállaltam, és terveim is voltak, amiket szerettem volna végigvinni. Egyébként feszült volt köztünk a viszony, érett az, hogy előbb-utóbb nem én leszek a miniszter. Kicsit túlfutottam az árvíz kapcsán is. Túl sokat szerepeltem, nagyon népszerű lettem. Olyan cikk is volt, aminek a végéről csak az hiányzott, hogy tudok vízen járni. Őrzöm ezeket az írásokat. Azon a Tisza-menti vidéken nagyon szerettek és úgy tűnik, ez a kormányzati koncepcióba nem illett teljesen.

Legutóbb, amikor lehetőség volt erre főpolgármester-jelöltként mérette meg magát.

Igazából 2002-ben kellett volna főpolgármester jelöltnek lennem. A mérések szerint, ha én indulok, megvertem volna a Demszkyt. Éppen az Orbán Viktorral szembeni „szelíd ellenállásaim” miatt. De nem volt meg irántam a bizalom, ezért a Schmitt Pált indították, aztán nem nyert. Most úgy gondoltuk, ha az MDF nem indít főpolgármester-jelöltet, akkor egyáltalán nem tudunk részt venni az önkormányzati kampányban. Az egyik egyet nem értésem Orbán Viktorral az volt, hogy én azt vallom, hogy egy párt nem tud győzni kettő ellen. Ő meg azt mondja, hogy egy jobboldali párt legyen, mert ha nem lehet másra szavazni a jobboldalon, akkor mindenki rájuk fog. Én meg azt mondtam, hogy kettő, mert az MDF is kell. 2002-ben listán bekerültem a közgyűlésbe. 2006-ban, miután négy évet eltöltöttem az önkormányzatban, úgy éreztem, hogy tudom, mit kéne csinálni. És ezt el is tudtam mondani, ebből lett a program. Részben egy zöld programot készítettem, ami próbája volt annak, el lehet-e indulni Budapesten egy zöld programmal. Az, hogy van önálló frakciója az MDF-nek, az összefügg az én indulásommal. Anélkül nem ment volna. Pontosabban nem az enyémmel, hanem bárki indulásával. Szebb eredményt értünk volna el, ha nincs a tévécsata. Az egy héttel azelőtti mérések sokkal jobbak voltak. De így a a baloldal összerántotta magát. A Demszky így mindenképpen elvitt tőlem szavazatokat, mert az én szimpatizánsaim döntően a liberális táborból jöttek. Azok a liberálisok szavaztak rám, akiknek már unalmas volt a Demszky. Az üzenetekből, ajánlócédulákból, ismert emberek támogatásából tudom, hogy olyanok szavaztak rám, akik nem MDF szavazók, korábban sem voltak azok. Végül azt értem el, amit elértem, ha egy szavazattal többet szerzünk, a közgyűlés nem úgy áll fel, mint ahogy felállt. De el tudtam mondani amit szerettem volna.
@@
A zöld gondolatra fűzte fel a programját. Ez saját elkötelezettség volt vagy az MDF stratégiája arra, hogy észrevétessék magukat, másokat is megszólítsanak a törzsszavazóiknál? Hiszen, a kötelező körökön felül a többi jelölt nem tette hangsúlyossá ezt a programjában.

Én régóta foglalkozom azzal, hogy az MDF-nek sokkal zöldebbnek kéne lenni. Ebben nem vagyok egyedül. Olajos Pétert, akinek már volt környezetvédelmi politikai tapasztalata, meg képzettsége, az Európa Parlamentbe direkt ezért küldtük. Ő nagyon jól szerepel, a különböző albizottságokban, van ahol már vezető is. A vegyipari termékekkel kapcsolatban kampányarca is volt az Európai Uniónak. Ennek a párja, hogy mi itt, most, a környezetvédelmi bizottságot visszük. Volt egy jó gondolat, hogy friss levegőt, zöldebb Budapestet, én magam ugye kerékpárral járok be dolgozni, tudható, hogy nem csak beszélek. Koncentráltunk a levegő- és víztisztaságra, energiatakarékosságra, a megújuló energiaforrásokra, ami az én asztalom. Nem értem, miért nincs Magyarországon egy rendes zöld párt? Egy ilyen zöld programmal sikerült több mint öt százalékot elérni… Na ilyen még nem volt Magyarországon, ezzel érdemes foglalkozni továbbra is.

A szakmája, múltja és a zöld gondolat metszetében több olyan kérdés van ami a vesszőparipája. Az egyik az ivóvízbázis helyzete.

Azért fontos nekem, mert az előkészületét az én miniszterségem alatt csinálta a tárca. Utána elfogadta a kormány, két évig még költött rá, a harmadikban alig. És a Gyurcsány-kormány pedig egy fillért se. Az ivóvízbázisok felmérése, értékelése és szükség szerint védelem alá helyezése, ez a feladat. Felénél se jár a program, pénzt a költségvetésből nem kap, miközben 3,5 millió ember ivóvízkészlete nincsen levédve. Olyanokra kell gondolni, mint Garé, vagy a miskolci vezetékes víz problémái. Az aggteleki karszt sincsen védelem alatt. Annyit kéne tenni, hogy ha tudjuk, hogy ott van, akkor nyilván nem engedünk oda istállót építeni, és egyáltalán: csatornázunk, és gondoskodunk arról. Az elkövetkező évtizedek igazi ügye a víz lesz. Akinek lesz elég ivóvize, az jól él majd, akinek meg nem, az nem. Elég jól állunk, de meg kéne védeni, mert a felszín alatti vizek megtisztítása lehetetlen. A felszín felettieké viszonylag könnyebb.

A jelen ügye pedig az energiáé.

Igen, bár a víz is lehet energia. Két évig voltam a Villamos Művek elnök-vezérigazgatója. Ott egy megújuló energiaprogram készült akkor, de a tulajdonos még nem tartotta időszerűnek. Ma már mindenki annak tartja. Részben az energiafüggetlenségünk miatt, részben a környezetkímélés miatt kell különféle megújuló technológiákat alkalmazni. Vannak európai uniós irányelvek, amikből viták vannak, hogy 15 vagy 20 százalék, miből, mennyit vállaltunk. Amit én szoktam mindenütt hangsúlyozni, az az, hogy az energiatakarékosság a legnagyobb üzlet. A legolcsóbb és legtisztább megoldás az energiaszűkösségre. Magyarországon nagyon nagy lehetőségek vannak. A házszigeteléstől a hűtő- és fűtőberendezéseken, fényforrásokon keresztül akár 70 százalékot is lehet fogni egy jó tervvel. A titkárságvezetőm házszigeteléssel és kazáncserével elérte ezt az arányt. Azóta a nyakára jár a gázművek, hogy hol lopja a gázt, mert harmadát fizeti annak, amit eddig. A másik a tíz évnél idősebb berendezések cseréje. Az energiamegtakarítással be lehet hozni az árát.

Aktuális téma a szerencsi szalmatüzelésű erőműé. Milyen álláspontot képvisel, mint az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke?

A tokaj-hegyaljai kultúrtájnak ugyan nem a mag-, hanem a puffer-övezetében épül egy szalmatüzelésű erőmű. Mindenki nagyon örült neki, tapsoltak, a szakértők ujjongtak, a város megszavazta. Mígnem valakinek eszébe jutott, hogy ez a világörökségi terület. Az UNESCO magyarországi hivatala átnézte a terveket, és azt javasolta, hogy süllyesszék be a föld alá, a kémény legyen kisebb, és így jónak látta. Késve indult meg a civil mozgás. Már minden engedély megvolt, a meghallgatáson nem szólaltak meg. Most, amikor szinte kész van, most próbálják meg menteni, ami menthető. Azt a tanulságot mondhatnám, hogy a jogszabályi környezet nem biztosítja a világörökségi terület különös védelmét. Ezért a kormányt felszólítjuk, hogy tekintse ezt át, és amennyiben úgy látja, terjesszen törvényt erről az Országgyűlés elé. Én a világörökségi törvény mellett vagyok. Hallottam Fodor Gábor válaszát a hétfői interpellációra, azt mondta hogy ő is a világörökségi törvény pártján áll. Igaz, nem tett magától semmit, de ha már ő is a pártján van, az már jó. Egy buta hasonlattal élve, a Galapagos-szigetekre ha valaki belép, akkor alá kell írnia egy papírt arról, hogy nem dohányzik az ott tartózkodása alatt. Az is világörökségi terület, Tokaj is az. Ott rágyújtani se lehet, mi meg gyárat, erőművet építünk oda. A kettő között kéne találni egy megoldást. Kell megújuló energiaforrásokra támaszkodó erőmű, de az országnak vannak olyan területei, ahol szerencsésebb lenne egy ilyen beruházás. Annak kell elejét venni, hogy a jövőben ilyen ne történhessen meg.

Ugyan megújuló energiaforrás, de szennyezi a levegőt.

Széndioxid kibocsátás szempontjából jó, mert olyan széndioxidot bocsát ki, amit előtte a növények kötöttek meg, és a szalmát amúgy is elégetik a tarlón. Ha szén és szalmatüzelésű erőmű között kell választanom, akkor szalma. Ha szalma és vízerőmű – nyilván nem síkvidéki, pláne nem a bős-nagymarosi, hanem egy rendes sebes folyású folyóra épültre – akkor víz. Ha víz és szél, akkor szél. Ha szél és atom… Na, az már egy érdekesebb kérdés! Ha lenne elég szél, akkor el lehetne felejteni az atomerőművet. Arra mindig kell figyelnünk, hogy működjünk, ezt hívják fenntartható fejlődésnek. Visszafelé nem lehet menni. Inkább módosítani kell az arányokat. Ha lesz elég szélerőmű, akkor az feleslegessé tesz egy újabb nagy erőművet. Ebbe az irányba kell haladni, a sok kicsi erőmű felé. És mindig el kell mondani, hogy a tisztábbat drágábban állítjuk elő. Ha a társadalom vállalja, akkor lehet rá hangsúlyosabban építeni. Jelenleg nem mindenki tudja vállalni. De a technológia megvan, és mindig lesznek újabbak, ezért el tudunk mozdulni a megújuló energiaforrások irányába.

Szivattyús energiatározók?

Nem! Határozott nem. Nyilván az Aranyosi-völgyre gondol. Én láttam az Aranyosi-völgyet, és láttam sok tározós erőművet is, de azok mind sziklás helyre épültek. Láttam olyat, hogy a hegy tetejére felszivattyúzták a gleccser vizét, és 970 métert zuhant onnan a turbinára, de a hegy belsejében. Lentről a turista csak a hegyet látta, ha felment, akkor döbbent meg, hogy itt víz van. Úgy nézett ki mint egy tengerszem. Olyan szépen megcsinálták a norvégok. Persze, akinek olyan hegyei vannak, mint nekik, az könnyen beszél. Ilyen erőművet a a Kárpátokba kellene építeni. Én MVM-es koromban voltam kint alkudozni, tudom, hogy most is alkudnak ilyenre. Igaz, Romániában, a Retyezáton olyat láttam, ahol konkrétan elment a víz, mert elnyelte egy barlang. Én azt mondom, hogy komoly tározót azt Kárpátalján lehetne csinálni. Viszont az Aranyosi-völgy esetében, egy gyönyörű dús völgyről és egy faluról beszélünk… Olyan képtelen, hogy pont ezt választják! Az oda tervezett tározónál már harmadszor utasítják el az engedélyt, mégis újra beadják.

Volt közlekedési miniszterként mi a véleménye a szárnyvonalak bezárásáról?

Ez nehezebb kérdés, főleg nekem. A kijelölt szárnyvonalak egy részén nagyon-nagyon szerény forgalom bonyolódik. Ugyanakkor ezek hálózatos rendszerek, ha nem hordok rá a fővonalra az is összeesik. Az autóbusz versengett a vonattal, elállítgatták a menetrendeket, bizonygatni akarták, hogy ha a templom előtt is fel lehet szállni, akkor minek mennének ki az állomásra. Én azt látom, hogy ez a megközelítés teljesen hibás. Nem lehet venni egy darabot és kiszámolni arra, hogy az gazdaságtalan. Koszos, lerobbant és lassú vonaton persze, hogy kicsi a forgalom. De ha megkérdezem a döntéshozókat, hogy mikor ültek vonaton, kiderül, hogy autóval járnak. Amikor öt-hat utas van, és úgy dolgozik a masiniszta és az állomásfőnök meg mindenki, azt tényleg nem kellene üzemben tartani. Én azt mondom, hogy oda kell adni az önkormányzatnak azt a pénzt – mondjuk öt évre – amibe a fenntartás kerül, és az majd eldönti, hogy tényleg megéri e neki fenntartani a vonalat. Ezt hívják térségi vasútnak. Ebben az esetben tényleg azok döntenek akiket érint. A börzsönyi vasút volt ilyen. Miniszter koromban adtunk rá pénzt egy egyesületnek, ami úgy gondolta, hogy ezt ő működteti. Tehát, vissza kéne menni, kigombolni a mellényt és rendesen leülni egyeztetni az önkormányzatokkal. Mit vesznek át, mit nem és melyiknek van hálózati, ráhordó szerepe. Persze a vasút környezetbarátabb mint a közút. De csak a használt vasút.

Mi történt a bajuszával?

A bajusszal? Van két lányom, egy fiam és egy fiatalos feleségem, az anyjuk. Nyáron arról beszélgettünk, hogy nézhetek ki bajusz nélkül, és én megmutattam nekik. Halálra röhögték magukat. Úgy maradtam egy kicsit, és most megoszlanak a vélemények. A feleségem amikor elkezdem növeszteni azt mondja, hogy inkább ne. A fiatalabb korosztály határozottan bíztat arra, hogy maradjak borostás. A fiatalabb lányom az abszolút borostapárti. A nagylányom viszont az inkább bajuszpárti. Ebből úgy látom, hogy egy arculatváltás időnként jót tesz az embernek. Például megkérdezik tőle, hogy hol a bajusz? Érzi az ember, hogy törődnek vele. Ennek nincs komoly filozófiai tartalma, ez egy játék, hogy az ember néha legyen kicsit más. A bajszot egyébként azért növesztettem, mert a börtönben, 23 évesen – dicsekvés nélkül mondom – egy nagyon jóképű gyerek voltam. A nevelőtiszt azt tanácsolta, hogy így tudom elejét venni a nehézfiúk zaklatásainak, mert a bajszot nem szeretik. Amikor kijöttem, a barátnőmnek – aki most a feleségem – nagyon tetszett, és így maradt egész mostanáig.