2022. december 1. - Elza

Magyar színjátszók Párizsban

A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata Kazem Shahryari A nők színei - A nyár című előadásával vendégszerepel a hétvégén Párizs egyik elővárosának, Vitry-sur-Seine-nek Jean Vilarról elnevezett színházában.
2007. november 25. vasárnap 18:37 - Hírextra
Az iráni kurd származású író darabjának magyar nyelvű ősbemutatója november 18-án volt Nagyváradon, s a premier után a társulat rögtön Franciaországba utazott, hogy abban a színházban is bemutassa szombaton és vasárnap a Pásztor Gabriella által fordított magyar változatot, ahol a színmű francia nyelvű ősbemutatója volt márciusban.

A darab megírását egy olyan beszélgetéssorozat inspirálta, amelyet a szerző európai országokban élő, különféle foglalkozási körből és társadalmi rétegből származó nőkkel folytatott. A franciául író kurd szerző - akinek román fordításban is megjelentek versei - Nagyváradon régi ismerősnek számít, ugyanis 1999-ben elnyerte a partiumi városban szervezett Nemzetközi Költészeti Fesztivál Fődíját. Az interkulturális színházi projekt részeként Romániába is ellátogatott, ahol magyar és román nőkkel egyaránt beszélgetett.

A Lyon közelében játszódó darabban két 18 éves francia lány, Lola és Elsa (Fodor Réka és Gajai Ágnes) egy tűzeset miatt lezárt autópályán reked. Mindketten külön-külön elindulnak telefont keresni a senkiföldjén, ahol egy elhagyatott kávézóban találkoznak egy bolondos és furcsa figurával, Zekkel, aki időnként saját ősének hiszi magát és meg van győződve arról, hogy kísértetek élnek a környéken. Zek hatására a különös helyszínen párhuzamosan megidéződnek és egymásba tükröződnek a lányok közelmúltban megélt szerelemi kapcsolatai, és a spanyol illetve magyar bevándorló szülők és nagyszülők történetei.

Meleg Vilmos, az előadás rendezője, látványtervezője és Zek megformálója az MTI-nek Párizsban elmondta: Kazem Shahryari két és fél évvel ezelőtt vetette fel neki, hogy a párizsi színház felkérésére írna egy olyan, modern európai női sorsokról szóló darabot, amely egy kicsit a romániai magyarokról is szól, hiszen az elvándorlásra körükben számos példa akad. A magyar változat abban különbözik a komédiázósabb francia eredetitől, amelyet maga a szerző rendezett, hogy a darab költői és súlyosabb jellegére, valamint másodlagos szövegösszefüggéseire koncentrál - hangsúlyozta a rendező.

Kazem Shahryari az MTI-nek elmondta: műveinek szereplői mindig hozzá hasonlóan szülőhelyükről elvándorolt figurák, de míg őt magát hazájában, Iránban politikai okokból halálra ítélték és ezért örök emigrációra ítéltetett, figuráinak sorsát mindig a véletlen irányítja.

Nagyváradon legközelebb december 2-án lesz látható az előadás, s várhatóan erdélyi (Temesvár, Kolozsvár, Marosvásárhely) és magyarországi (Debrecen, Nyíregyháza, Békéscsaba és Kecskemét) turnéra indul. Az interkulturális terv része, hogy az előadás a francia és magyar változat után román és görög nyelven is megrendezésre kerüljön, majd a négy előadás együtt is látható legyen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását