2024. április 19. - Emma

Csacsivédelmi program?

Eltűnnek Görögország szamarai, méghozzá nagyon is gyorsan. "A szamár-populáció drámaian csökkent az utóbbi években Görögországban" - jelentette ki Giorgosz Arszenosz, a thesszaloniki Arisztotelész Egyetem professzora.
2007. november 23. péntek 09:23 - Hírextra

Becslése szerint számuk a teljes állomány 96 százalékával csökkent az elmúlt ötven év alatt, s míg az ötvenes években még félmillióra volt tehető, addig az idén már a 16 ezret sem érte el. Amennyiben fennmarad ez a trend, úgy tíz-tizenöt év múlva ezernél is kevesebb szamár lesz az országban.

A szürke állatok eltűnésének több oka is van. Idén nyáron például sok szamár pusztult el a Peloponnezosz déli részén - ahol különben az országos állomány 40 százaléka él -, a tomboló tüzekben.

A görögországi szamarak igazi ellensége azonban a haladás. Évszázadokon keresztül számos feladatuk volt a szamaraknak. Embereket és árukat szállítottak, de a szántásnál is segítettek. Manapság azonban a modernizálás áldozatai. "Ott, ahol a szamarakat motorizált járművekkel lehet helyettesíteni, ezt teszik az emberek, mert kényelmesebb" - mutatott rá Paul Starkey szakértő egy nemzetközi konferencián, amely a szamarak és az öszvérek szerepével foglalkozott a Földközi-tenger térségében. Görögországban csaknem mindenütt személyautók, teherautók, traktorok és motorkerékpárok szorították ki a szamarakat.

Csaknem mindenütt - de nem Hydrán. A fővárostól, Athéntól alig 65 kilométerre még mindig a szamarak jelentik az egyetlen szállítóeszközt. Ennek oka pedig az, hogy a motorizált járműveket kitiltották a szigetről. Így azután 1200 szamár és öszvér él ott, mintegy tíz százaléka az országos populációnak. "A szamár és az öszvér Hydra szigetén elválaszthatatlanul hozzátartozik a mindennapokhoz. Azt hiszem, hogy ezek nélkül a rokonszenves állatok nélkül nem is tudnánk élni" - mondta Kosztasz Anasztopulosz, a sziget polgármestere.

A sziget települései szorosan egymás mellett sorakoznak a meredek hegyoldalakon. A szűk utcákban csak gyalog vagy szamárháton lehet haladni. Az állatok szállítják a turisták csomagjait a szállodába, segítnek helybelieknek költözködésnél, sőt még a szemét nagy részét is a hátukon cipelik el.

"Mindent szállítanak, amit csak el lehet képzelni, a gombostűktől hűtőszekrényekig" - magyarázta Jannisz, két öszvér tulajdonosa. Az állatok tartásának azonban nem az az egyetlen oka, hogy szállítással keresi a kenyerét. Megtartja őket, mert gyermekkora óta vele élnek és mert szereti őket.
Hydra szigete azonban egyedi eset egy olyan országban, ahol a haladás és a modernizálás sokféleképpen felszámolta a hagyományos életvitelt - és ezzel a szamarakat is. Szakértők azzal próbálkoznak, hogy megváltoztassák a szamaraknak az országban játszott szerepét és megtartásuk érdekében "modern imázst" kölcsönözzenek nekik.

A cél az, hogy a görögök többé ne tehernek, hanem például a szabadidő és a felüdülés jelképének tekintsék ezeket az állatokat. Felmerült annak a gondolata is, a szamarak utánpótlása érdekében állatvédő programot kezdeményeznek. "Ezek az állatok olyan kulturális örökséget jelentenek, amelyet meg kellene őriznünk a következő nemzedék számára" - mondja Arszenosz.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását