Belföld
Decemberre kész a NAMS
Az audiovizuális kormánybiztos szerint a parlament tavaszi ülésszakán megszülethet a tartalomszabályozásról szóló törvény; Sarkady Ildikó erről a Médiafórum című, kedden, Budapesten rendezett tanácskozáson beszélt.
"A jelenlegi késedelmet kapkodással nem szeretnénk felcserélni" – mondta, hangsúlyozva, hogy noha országgyűlési határozat mondja ki, hogy a jogszabálynak még ez évben meg kell születnie, egy alig pár hónapos csúszás áll szemben a médiatörvény elfogadását követő 11 esztendővel, amikor "nem történt semmi".
Példaként említette a versenytörvényt, amelyet – megfelelően annak, hogy milyen gyorsan változnak a piaci feltételek – kétévente módosítanak.
Mint mondta, a jövő évnél nem lehet tovább húzni az ügyet, különben – a kábeles rendszerek gyors terjeszkedése miatt – elértéktelenedik az a nyolc televíziós és három rádiós multiplex, amelyekkel Magyarország rendelkezik.
Akkor Magyarország ugyan át fog állni a digitális műsorszórásra, de "más platformok fogják megoldani ezt a kérdést" – mondta.
Szavai szerint decemberre véglegesítik a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégiát (NAMS), "de aztán jön a politika", így még az sem tudható, hogy kormányhatározattá emelkedik vagy szakmai anyag marad a NAMS.
Forrás: MTI