Bűnügy
Nyomozás a sztrájkoló vasutasok adatait rögzítő rendőrök ügyében
Nyomozást rendelt el az ügyészség a sztrájkoló vasutasok adatait rögzítő vasi rendőrök ügyében - közölte az MTI-vel a megyei ügyészség hétfőn.
"A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke által tett feljelentés tárgyában – a feljelentés kiegészítésének teljesítését követően – a Szombathelyi Nyomozó Ügyészség hivatalos személy által elkövetett személyes adattal visszaélés bűntettének gyanúja miatt a nyomozást elrendelte" – írta közleményében Fejes Péter, a Vas Megyei Ügyészség szóvivője.
Hozzátette: a nyomozás határideje két hónap.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete azért tett feljelentést, mert az október 25-i előre bejelentett munkabeszüntetés idején a bobai állomáson két szolgálatban lévő rendőr elkérte egy sztrájkoló mozdonyvezető adatait – nevét, szolgálati helyét, a vonatszámot – illetve nyilatkozatot kért tőle arról, hogy részt vesz-e a munkabeszüntetésben. Hasonló eset történt az ostffyasszonyfai vasútállomáson is.
Nagy Ildikó, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Celldömölki Városi Rendőrkapitányság vezetője vizsgálatot rendelt el az említett két esettel kapcsolatban.
"A vizsgálat elsődlegesen megállapította, hogy sem országos főkapitányi, sem megyei főkapitányi utasítás nem határozta meg feladatul a mozdonyvezetők adatainak rögzítését. Ilyen utasítást a kapitányságvezető sem adott ki" – állt a rendőrség által kiadott közleményben.
A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint "a celldömölki városi rendőrkapitányság szolgálatirányítói követtek el egyéni hibát, amikor a mozdonyvezetők nevének, valamint a vonatszámnak a rögzítését rendelték el, mely adatok megsemmisítésre kerültek".
Forrás: MTI