Sport

WADA-váltó

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöki posztjáról leköszönő Dick Pound szerint magához hasonlóan elszánt és konfrontálódásra kész vezetőre van szüksége távozása után is a szervezetnek.

"Ezt a munkát nem lehet anélkül csinálni, hogy szembeszállnál a csalásokkal. Hiszen senki nem fogja bevallani magától, hogy vétkezett a szabályok ellen" – nyilatkozta a kanadai szakember.

Pound utódját a Madridban zajló Világkonferencián választják meg szombaton. Helyére az egyetlen jelölt John Fahey, korábbi ausztrál pénzügyminiszter.

A 65 éves szakember 1998 óta irányította a WADA-t, amelynek élén több sportági vezetővel – mint például a Nemzetközi Kerékpár Szövetség korábbi elnökével, Hein Verbrueggennel – és versenyzővel került komoly konfliktusba, ám szerinte ez természetes.

"Ez az amit minden jövőbeni WADA-elnöknek tennie kell" – mondta határozottan Pound.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.