2024. március 3. - Kornélia

Vita az egészségügyről

Béki Gabriella (SZDSZ) a jelenlegi ellátórendszert úgy jellemezte, hogy rossz, elavult struktúrában működik. Az ellátórendszer három pillére: az alapellátás, a járóbeteg-ellátás és fekvőbeteg-ellátás közül az utóbbi a legdrágább, és véleménye szerint a ma
2007. november 14. szerda 14:30 - Hírextra
A szabad demokrata képviselő közölte: a mostani rendszerben egyszerre van jelen a hiány és a pazarlás. A pazarlás abból adódik, hogy a finanszírozási konstrukció egy monopolhelyzetben lévő OEP-en keresztül valósul meg.

Béki Gabriella a hálapénz rendszerét álszentnek és hazugnak nevezte, amely fenntartja az ingyenesség illúzióját. Elmondta, hogy az új rendszer társadalombiztosítás elvét nem adja fel, hanem éppen ellenkezőleg, inkább erősíti a szolidaritást.

Ennek kapcsán azt fejtegette, hogy a társadalombiztosítást a nyugdíjbiztosítás és az egészségügyi biztosítás együttesen alkotja.

A nyugdíjbiztosításban az a szemlélet érvényesül, hogy aki többet tesz be a rendszerbe, az többet vehet ki. Az egészségbiztosításban viszont nem ez az elképzelés érvényesül. A befizetések ugyanis jövedelemarányosak, a szolgáltatások igénybevétele viszont szükséglet szerinti. Véleménye szerint ez a társadalom szolidaritási elve, a nemzeti kockázatközösség, ami az új rendszerben nem sérül.

Nagy Kálmán, a KDNP elsőként felszólaló vezérszónoka annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ez a törvény csak visszavonható, de nem javítható.

A politikus szerint a törvény alapja, hogy a gyógyítási rendszert korszerűsíteni kell, de szerinte már ezzel problémák vannak, mert a törvény megkérdőjelezi az elmúlt évek orvoslásának hatékonyságát. Saját gyakorló orvosi tapasztalataira hivatkozva állította, hogy a megváltoztatásra szánt rendszer rendkívül hatékony volt és mérhetetlenül igazságos a nagyon beteg emberek számára.

"Olyan öszvértörvény született, amely felbontja a nemzeti kockázatközösséget" - tette hozzá a képviselő, aki szerint most a beteg a rendszerrel áll majd szemben, nem az orvossal. Ez a törvény azt adja el, ami nem az övé. Ilyen fajta privatizáció nem volt a rendszerváltozás óta - mondta Nagy Kálmán.

Felvetette, hogy mi lesz a szegény megyékkel. Azokkal, ahol szavai szerint nincs orvosi egyetem, vagy azokkal, amelyek a határszélhez közel esnek. A fejkvóta tartja majd karban őket - kérdezte a politikus.

Nagy Kálmán szerint lehetetlen úgy szabályozni a díjtételeket, hogy azok megfeleljenek az adott beavatkozás reális értékének.

A KDNP másik vezérszónoka, Puskás Tivadar azt hangsúlyozta, hogy a javaslat újra beengedi a rendszerbe a versenyt, és legálissá teszi azt a lehetőséget, hogy bizonyos idő után a kivehetővé váljon a közpénz egy része. Hozzátette: korábban úgy tűnt, hogy pluszforrásokhoz jut az egészségügy, jelenleg viszont az látszik, hogy ezek kimaradnak.

"Kidolgozatlan a törvénytervezet, nem ajánljuk általános vitára sem, tisztelettel kérem a kormányt, vonja vissza" - zárta felszólalását.

Herényi Károly (MDF) szerint "egy olyan törvényt fog elfogadni az Országgyűlés kormánypárti oldala, amely híján van a társadalmi egyeztetésnek, híján van egy olyan egyetértésnek, ami (...) a sikerét megalapozná."

Emlékeztetett rá, hogy a közel egyéves koalíciós huzavona után az asztalon fekvő javaslat már köszönőviszonyban sincs az eredeti elképzelésekkel. Bejelentette hogy az egyeztetés hiánya miatt illetve azért mert szakmailag is elfogadhatatlannak tartják, az MDF nem fogja megszavazni a javaslatot.

Az MDF egyetért azzal, hogy az állam szerepe szoruljon vissza és az állampolgárokban erősödjön az öngondoskodás igénye. Viszont véleménye szerint ehhez meg kellene teremteni az öngondoskodás anyagi feltételeit.

Az MDF frakcióvezetője hiányolta az egészségügyi reform céljának pontos meghatározását is.
"Nyereségvágyból elkövetett tudatos politikai csalás áldozatai leszünk" - foglalta össze a több-. biztosítós rendszer bevezetésével kapcsolatos érzéseit az MDF másik vezérszónoka, Csáky András. Az elmúlt egy évben folyamatosan manipulálták a közvéleményt, próbálták elfedni a törvényjavaslat hatásait - tette hozzá.

A képviselő szerint a szaktárca korábbi nyilatkozataival ellentétben akár szelektálhatnak is a biztosítók, hiszen hozzájutnak az egészségügyi adatokhoz. A törvényjavaslat 27. paragrafusából idézte, hogy a pénztárak honlapján fel kell tüntetni a tagjaik által a tárgyévben igénybe vett egészségügyi szolgáltatásokat.

Manipulációnak nevezte, hogy Horváth Ágnes expozéjában elhangzott mondatot, hogy az átalakulás nem jár járulékemeléssel. Mint mondta, néhány napja éppen az egészségügyi miniszter említette, hogy 2009-től lehet, hogy meg kell emelni a járulékokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását