2024. április 18. - Andrea, Ilma

Nem szabad visszafordulni

Kisebbek a roma és nem roma ellentétek azokban az általános iskolákban, amelyek integrált oktatást valósítanak meg - többek között ez olvasható annak a kutatásnak az előzetes összefoglalásában, amelyet kedden ismertettek az újságírókkal Budapesten.
2007. november 13. kedd 17:57 - Hírextra

Az idén nyáron zárult felmérés mintájául 60 intézmény szolgált, közülük 30 iskola valósította meg az Országos Oktatási Integrációs Hálózat (OOIH) programját, 30 pedig hagyományos pedagógiai program szerint tanító iskola volt.

Kézdi Gábor, a CEU oktatója, a kutatás vezetője közölte: a hálózat által koordinált programban résztvevő iskolákban tanulók eredményei, ha kis mértékben is, de szinte mindenben jobbak voltak. Jobb volt a diákok szövegértési képessége, pozitívabb volt az énképük, s inkább érezték úgy, hogy maguk irányítják a sorsukat - tette hozzá.

Arató Gergely államtitkár a kutatást értékelve elmondta: az integráció sikeres lehet, s a kutatás eredményei nem támasztották alá azokat a félelmeket, hogy a nem roma tanulók teljesítménye romlana az integráció során.

Jól látható, hogy az integráció működik - summázta az államtitkár.

Borovszky Tímea, a tárca roma integrációs titkárságának vezetője elmondta: az OOIH -t 2003-ban hozták létre, a program először 50 iskolában indult el, számuk mára eléri a 482-t. Ezekben az iskolákban 1,7 milliárd forintot fordítanak az integrált oktatás megvalósítására. Az óvodákban 9.500 kisgyermek fejlesztésére 650 millió forintot különítettek el, s 15 ezer pedagógust képeznek ki az elkövetkező években uniós forrásokból.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: nem a szemléletet szeretnék pénzzel megváltani, azt szeretnék, ha különböző társadalmi hátterű gyermekeket a pedagógusok képesek lennének együtt tanítani.

Az SZDSZ szerint fontos és üdvözlendő, hogy a szocialista vezetésű tárca államtitkára is a szegregáció ellen foglalt állást - közölte a kisebbik kormánypárt az MTI-vel.

Közleményükben felidézik, hogy az elmúlt időszakban sajnos olyan véleményt is hallottak MSZP-s politikustól, amely a roma és nem roma gyermekek szétválasztását javasolta, ezért bíznak abban, a liberális reform immár zavartalanul folytatódik, Arató Gergely pedig legfontosabb megállapítását képviselőtársaival is megosztja, mely szerint: "a kutatás eredményei nem támasztották alá azokat a félelmeket, hogy a nem roma tanulók teljesítménye romlana az integráció során."

A kutatás megerősítette: nem szabad visszafordulni - írta az SZDSZ.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását