Sztárhírek
Profizmusa miatt mentették fel a betörőt
Szakmai érdemeinek elismerése okán mentett fel egy betöréssel gyanúsított notórius betörőt a bíróság Ausztriában.
A 69 éves illetőt már 18-szor ítélték el korábban, most pedig azzal vádolták, hogy betört egy bécsi üzletbe és onnan 220 ezer forintnyi értékű zsákmánnyal távozott. A gyanúsítás alapja a férfi ujjlenyomata volt, amelyet a rendőrök megtaláltak a helyszínen hátrahagyott fogón.
A vádlott ügyvédje a tárgyaláson azzal érvelt, hogy védence szakmailag sokkal ügyesebb és tapasztaltabb, mint a konkrét betörés elkövetője.
"Sohasem törne be riasztóval felszerelt helyre, holtbiztosan kesztyűt húzna. Valóságos sértés ilyen dilettáns betöréssel vádolni!" – hangoztatta védőbeszédében az ügyvéd.
Maga a vádlott a következő magyarázatot adta az ujjlenyomatával megtalált fogóra: "Lehet, hogy az enyém, de elég sok fogóm van, nem ismerem fel mindegyiket. Emellett néha kölcsönadom egyiket-másikat nem túl megbízható embereknek. Azt hiszem, valaki az én fogómmal követette el a betörést" – mondta.
A bíróság kellően meggyőzőnek találta az érveléseket és felmentette a rangos szakmai múltú mesterbetörőt – adta hírül az osztrák sajtó.
Forrás: MTI