2024. május 9. - Gergely

Reneszánsz város épül Baranyában?

Reneszánsz város épülhet a baranyai Bikalon: a mintegy 2,5 milliárd forintból kialakítandó középkori élménybirtok 2010-ben nyitja meg kapuit a turisták előtt - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.
2007. november 7. szerda 11:40 - Hírextra
A beruházó Kollár László elmondta, hogy a 7,5 hektáron elterülő létesítmény-együttes korhű környezetben fogadja vendégeit. Ennek érdekében a középkorihoz hasonló házakat, színházat, madárröptető stadiont, lovagi tornapályát, korhű kaszinót, templomot és egyebek mellett jósdát építenének.

Hozzátette: az érdeklődők a nagy attrakciók megtekintésén túl megismerkedhetnek olyan, régi mesterségek képviselőinek mindennapjaival, mint a molnár, a kosárfonó, a fazekas, a kovács, vagy a kőfaragó.

A már jogerős építési engedéllyel bíró beruházó ötven százalékos pályázati támogatást vár a Dél-Dunántúl és az ország idegenforgalmi koncepciójához igazodó, a hagyományőrzést és a háromgenerációs szórakoztatást célzó fejlesztéshez. A költségek fennmaradó részét saját erőből, valamint hitelből fedezné - olvasható a baranyai napilapban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását