Kultúra
Film az izlandi hősről
Elkészült Gauder Áron legújabb alkotásának, az izlandi szabadsághősről, Egillről szóló animációs filmnek a forgatókönyve - erről a Nyóckerrel hírnevet szerzett alkotó beszélt. Gauder Áron elmondta, hogy az animáció előkészítő munkálatai már egy éve tartan
Hozzáfűzte azt is, hogy a norvég, angol, valamint izlandi helyszíneket, amelyek megjelennek majd az animációban, már kiválasztották.
A történet egy X. századi skandináv költőről, Egillről szól. A nagy termetű, torz külsejű ember a terjedő kereszténység felvételét ellenzők élén szembeszáll a befolyását a kereszténység hirdetésével is kiterjeszteni kívánó norvég királlyal. Mivel megöli a király fiát, ki akarják végezni, de olyan csodálatos verset költ, hogy kegyelmet kap – összegezte a történetet a rendező.
Egill emberközeli figura – hangsúlyozta Gauder Áron. Mint mondta, azért forgat róla, mert az izlandi hős alakja egyrészt még nincs heroizálva, másrészt mert új oldaláról szeretné bemutatni a viking világot.
A stáb tagjai közül Beregi Tamás forgatókönyvíró, Horváth János dramaturg, Liszka Tamás és Novák Erik producerek, valamint Bóka Igor technikai vezető nevét említette meg.
Az animációs film mozgatási munkálataiban a lengyel Semafor bábstúdió is közreműködik, a modelleket – házakat, hajókat és tárgyakat – pedig a produkció izlandi partnere állítja elő – mutatott rá a filmrendező.
Gauder Áron kiemelte, hogy az alkotás költségvetése megközelítőleg négy millió euró (egy milliárd forint). A Magyar Mozgókép Közalapítványtól 20 millió forintos támogatást kaptak.
Forrás: MTI