Sport
Ugrás helyett hétpróba
Elképzelhető, hogy nem hétpróbában, hanem távolugrásban indul a jövő évi, pekingi játékokon Carolina Klüft, az előbbi szám olimpiai és világbajnoka.
"Egyáltalán nem biztos, hogy hétpróbában állok rajthoz. Jelenleg elsősorban az ugrásokra helyezem a hangsúlyt az edzéseken" – nyilatkozott egy helyi televíziónak a svéd atléta.
Edzője, Agne Bergvall azt mondta: ötven százalék az esélye annak, hogy tanítványa jövőre a távolugrásra vált, de erről majd csak a márciusi, valenciai fedettpályás vb után dönt.
A 24 éves Klüft öt és fél éve veretlen hétpróbában, s bár távolban is nyert már több kisebb viadalt, világversenyen a 2004-es budapesti tető alatti vb-n elért bronzérmen kívül még nem aratott jelentős sikert.
Forrás: MTI