2024. október 3. - Helga

A Fidesz szerint munkaellenes a költségvetés

Összesen 250 milliárd forintos átcsoportosítást javasol a jövő évi büdzsében a Fidesz. A legnagyobb ellenzéki párt úgy véli, a 2008-as költségvetés "munkaellenes", illetve nem támogatja a leszakadó rétegeket.
2007. október 29. hétfő 13:46 - Hírextra
Ezért három részből álló támogatás-csomagot dolgoztak ki, hogy segítsenek az egészségügy, az oktatás és a szociális szféra helyzetén - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Varga Mihály, az Országgyűlés Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának fideszes elnöke

Az ellenzéki párt módosító indítványai között szerepel egy 100 milliárd forintos csomag, amelyből 60 milliárd jutna az oktatási normatívák emelésére, 25 milliárd a szociális és egészségügyi normatívákra, és 15 milliárdos támogatást különítenének el az önkormányzatok számára.

Egy másik, 80 milliárd forintos munkahelyteremtő csomagból 5 milliárdot szánna a Fidesz lakástámogatásra - ezen belül főleg a kamattámogatásra, illetve a panelprogramra -, 10 milliárd jutna belőle a turisztikai célelőirányzatba, 20 milliárdot szánnak a foglalkoztatást fenntartó, illetve fejlesztő támogatásokra, és 45 milliárdot fordítanának különböző gazdaságfejlesztési programokra, mint például az útfelújítások és a vállalkozásfejlesztés.

Az egészségügy helyzetének javítására összesen 73 milliárd forintot szán a Fidesz; ebből 50 milliárdot a gyógyító-megelőző ellátásokra különítenének el, 23 milliárdot pedig a gyógyszerkassza kapna.

A Fidesz szakpolitikusa a kiemelt javaslatok között említette továbbá a főállású anyák támogatásának növelését. Az ellenzék a jelenlegi 27 ezer 300-ról legalább a minimálbér összegére, vagyis csaknem a duplájára emelné ezt a juttatást. A Fidesz a mozgáskorlátozottakra szánt összeget is növelné, több pénz járna például a gépkocsik beszerzésére, és a közlekedési támogatásra is.

A Fidesz elsősorban a bürokrácia csökkentéséből teremtené elő mindezek fedezetét, kevesebbet utalna például a Miniszterelnöki Hivatalnak, és a kormányzati negyed létrehozására sem költene annyit, mint a jelenlegi kabinet - közölte Varga Mihály.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását