Belföld

Rogán az Erzsébet híd lezárása ellen

Rogán Antal a legfőbb ügyészhez fordult az Erzsébet híd péntekre tervezett lezárása miatt; ezt maga az V. kerület fideszes polgármestere jelentette be az MTI-nek csütörtökön elküldött közleményében.

Megítélése szerint semmilyen politikai cél érdekében sem szabad törvénytelen eszközöket alkalmazni – közölte. Mint írta, arra kér "minden jóérzésű és józanul gondolkodó embert, hogy ettől a törvénytelenségtől tartsa távol magát".

Belváros-Lipótváros vezetője, aki egyben a Fidesz országgyűlési képviselője is, utalt egy olyan, számtalan újságíróhoz és közszereplőhöz is elküldött sms-re, melynek írója a taxisblokád évfordulójának reggelére az Erzsébet híd, illetve a Ferenciek tere lezárását hirdette meg.

"Úgy ítélem meg, hogy az Erzsébet híd lezárására való felhívás törvénytelen cselekedetre buzdít" – hangoztatta a polgármester, aki közölte azt is: csütörtökön a legfőbb ügyészhez fordult, és arra kérte, hogy "a törvény teljes szigorával lépjen fel az sms terjesztői és a törvénytelenségre buzdító felhívás készítőivel szemben".

A rendőrség még szerdán közölte: határozottan fellép minden jogsértéssel szemben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt követően adott ki erről közleményt, hogy este több internetes oldalon is megjelent: a rendőrség nem akar beavatkozni a hídlezárásba.

A BRFK ezt követően tudatta: a híresztelés minden valóságalapot nélkülöz, így az esetleges jogsértéssel szemben határozottan, a jogszabályok alapján fognak fellépni.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.