2024. május 9. - Gergely

Új ügyvezetőjük van

Horváth Jácintot, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség eddig stratégiai tervezéssel foglalkozó munkatársát bízta meg az ügyvezetői feladatok ellátásával öt évre a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács szerdai ülésén; a funkciót nov
2007. október 24. szerda 16:33 - Hírextra

Tájékoztatása szerint öt pályázat érkezett az ügyvezetői tisztség betöltésére, közülük kettőt formai hiba miatt kizártak, egy pályázó pedig visszalépett a meghallgatás előtt. Így két jelölt közül döntött a bizottság.

Horváth Jácint 31 éves, mostanáig az ügynökség stratégiai tervezési feladatokért felelős cégvezetőjeként dolgozott.

Rácz József, a fejlesztési tanács társelnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a döntés egyhangúlag született meg a tanácsban. Megítélése szerint ez is jelzi, hogy nem politikai döntést hoztak a fejlesztési tanács tagjai.

Horváth Jácint az előtte álló teendőkről úgy vélekedett: komoly erőpróba lesz a várható nagyságrendű anyagi források felhasználása a következő időszakban. Ebben a munkában támaszkodni akarnak egyebek között a Nyugat-Dunántúlon működő klaszterekre, hálózati együttműködésekre, gazdasági kezdeményezésekre.

Győrffy Gábor, a távozó ügyvezető, aki 10 évet töltött a regionális területfejlesztési munkában, a jövőben a hosszú távú stratégiai kérdések konzulenseként segíti a tanács munkáját.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását