Gazdaság / HR

Küszködnek az új cégalapítási szabályokkal

Küszködnek a bírák és az ügyvédek a gyorsabb, egyszerűbb cégalapítást szolgáló, szeptembertől élő szabályokkal, mert jogértelmezési problémák nehezítik a dolgukat, és sok a kétely a jövő nyártól bevezetendő egy munkaórás cégbejegyzés realitásával kapcsola

A lapnak nyilatkozva Gál Judit, a Cégbírák és Gazdasági Bírák Egyesületének elnöke elmondta, hogy "megpróbálják egyféleképpen értelmezni az ellentmondó vagy hiányos rendelkezéseket".

Nem mindegy, hogy Budapesten és Debrecenben másként alkalmazzák-e a szerződésmintákat, mint ahogy az sem, melyik fél és hányszor fizet például felügyeleti illetéket, mert ez sem egyértelmű a rendelkezésekben – magyarázta, hozzátéve: "túlságosan gyorsan módosult a tavaly hozott új törvény, és ez rányomja bélyegét a szabályozásra".

Gál Judit a Világgazdaságnak elmondta, a jövő nyártól hatályos egy munkaórás cégbejegyzésnek sincsenek meg a feltételei. Hiányoznak egyebek között az e-tértivevényre és az e-kiadmányozásra vonatkozó rendelkezések. Az utóbbi például azért fontos, mert az e-okiratot megjelenítő monitort az ügyfél nem viheti magával iratként, mondjuk a bankba – fejtette ki.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.