2024. május 12. - Pongrác

Elfogadhatatlan szabálytalanságok a munkavállalóknál

Elfogadhatatlannak nevezte a miniszterelnök, hogy ma Magyarországon minden négy ellenőrzött munkáltatóból háromnál szabálytalanságokat talál a szakhatóság - jelentette ki kedden egy budapesti konferencián Gyurcsány Ferenc. A kormányfő hangsúlyozta: az ese
2007. október 16. kedd 14:58 - Hírextra
A kormányfő az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) regionális vezetői, valamint a szakszervezetek és a munkáltatók képviselői előtt tartott előadásában utalt 2007 első kilenc hónapjának ellenőrzési adataira: eszerint a 40 ezer ellenőrzött munkáltatóból több mint 30 ezernél találtak valamilyen szabálytalanságot, míg ez a két szám a munkavállalók esetében 558 ezer és 373 ezer.

Papp István az OMMF elnöke beszédében kiemelte: bár 2004 óta 271 ezerről 112 ezerre csökkent az összes szabálytalanságban érintett foglalkoztatott száma, a feketemunkások száma ugyanezen időszakban 10 ezerről 60 ezerre nőtt.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: ezekben az esetekben a munkáltatóké a nagyobb felelősség, hiszen manapság nagy érték a jó munkahely, ezért könnyű kihasználni a munkavállalókat állásuk megtartása érdekében. Éppen ezért a kormányfő szerint az államnak a munkavállalók mellé kell állnia.

Az OMMF 2007-ben eddig 42 ezer határozatot hozott a szabálytalanságokkal kapcsolatban és összesen több mint 7,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását