Bűnügy

Belső vizsgálat tisztázza a szökéséket

Belső vizsgálatot folytat a Nagykanizsai Rendőrkapitányság annak kiderítésére, hogy miként szökhetett meg egy megbilincselt rab büntetés-végrehajtási intézetbe szállítás közben - mondta el az MTI érdeklődésére a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője

Csizmazia Péter közölte: a rendőrség azt vizsgálja, hogy miként szökhetett meg szerda hajnalban a 23 éves borsfai férfi, akit a nagykanizsai rendőrök éppen a zalaegerszegi büntetés-végrehajtási intézetbe szállítottak. Az eljárás során tisztázzák, hogy történt-e mulasztás a rendőrök részéről.

A férfit már korábban is körözték, mert nem kezdte meg a vagyon elleni bűncselekmények miatt kirótt jogerős büntetésének letöltését. Miután elfogták, a zalaegerszegi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították volna, de az épület közelében – eddig tisztázatlan módon – kibújt a vezetőszíjból és bilinccsel a kezén eltűnt a rendőrök szeme elől.

A Zala Megyei Bíróság Büntetés-végrehajtási Csoportja szerdán újból elrendelte a szökevény körözését. A rendőrök csütörtökön délután borsfai otthonában meg is találták a fiatal férfit, aki azonban megint szökni próbált. Rövid üldözés után végül egy közeli kukoricásban elfogták, majd beszállították a zalaegerszegi büntetés-végrehajtási intézetbe.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.