Belföld
Munaknélküliek az erdőben
Huszonöt munkanélküli vált erdőművelővé az Egererdő Zrt., a mátrafüredi Mátra Szakképző Iskola és az országos közmunkatanács által közösen indított tanfolyam nyomán - közölték pénteken Mátrafüreden az oktatási intézmény, illetve az erdészeti társaság veze
A sikeresen vizsgázók az Országos Képzési Jegyzékben regisztrált szakképzettségről szóló bizonyítványt vehetnek át – mondta Vasas Joachim, a szakközépiskola igazgatója. Olyan emberek jutottak hasznosítható szakképzettséghez, akik évek, évtizedek óta nem ültek iskolapadban – tette hozzá.
Pallagi László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: az újdonsült erdőművelőket, hathavi közmunkát követően további három hónapig foglalkoztatja a társaság. Ugyanakkor a cég egy nagyszabású erdőtelepítési projekt előkészítésén dolgozik. Ennek megvalósulása során továbbra is szükségük lesz megfelelő szakismeretekkel rendelkező munkavállalókra – mondta a vezérigazgató.
Forrás: MTI