Kultúra

A francia design csillagai

Hordozható merevlemez, félbehajtható kajak és lebegő szandál is helyet kap A 2006-2007. évi francia design csillagai című kiállításon, amely a Design Hét keretében keddtől látható a budapesti Francia Intézetben - tájékoztatta Balla Borbála, az intézet saj

A november 9-ig megtekinthető tárlaton az APCI, a francia ipari formatervezés promóciójáért felelős ügynökség által idén Observeur du design (Design figyelő) díjjal jutalmazott, vállalatok és designerek együttműködésének eredményeként létrejött legjobb alkotásokból látható válogatás.

Balla Borbála közlése szerint az APCI feladata az ipari design franciaországi promóciója. Ezen kívül nemzetközi téren teszi elismertté a francia designt, amelyet a cégek versenyképességének és a gazdasági és szociális innováció kulcsfaktoraként tartanak számon.

A szervezet által 1999-ben alapított Observeur du Design díjjal a hétköznapi környezetünkből olyan kiemelkedő termékeket és eredményeket tüntetnek ki, amelyek egy-egy vállakozás és designer különösen innovatívnak mutatkozó együttműködéséből fakadnak.

Az alkotásokat elsődlegesen tervezettségük, érzékenységük, ésszerűségük és innovatív mivoltjuk alapján választják ki, különös figyelemmel arra, kik gyártják, árulják, használják azokat. A tárgyaknak egyedi designnal kell rendelkezniük, és követelmény az is, hogy Franciaországban a közelmúltban tervezett, készült vagy forgalmazott termék legyen.

A felhívás nyomán egy bizottság dönt a tárgyak kiválasztásáról. Az Observeur du Design zsűrije "csillaggal" ismeri el a legfigyelemreméltóbb alkotásokat.

"A tárlat, felvállalt kulturális és pedagógiai dimenziójának megfelelően, felvillantja többek között az asztalterítés művészetét, ahol békésen fér meg egymással hagyomány és modernitás ; a vitalitást sugárzó csomagolást ; a minden terepviszonyt kiálló hordozható merevlemezt ; a félbehajtható kajakot vagy a lebegő szandált" – közölte Balla Borbála.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.