Belföld
15 milliót hoztak a tehenek
Öt és félmillió forintért kelt el a Swarowski-kristályokkal díszített Tejút című szobor a TehénParádé 2007 kedd este, a Four Seasons Gresham Palotában megrendezett árverésén. A több mint 15 millió forintos bevétel feléből a krónikus beteg gyerekek élményt
Az idei árverést – akárcsak a 2006. évit – Winkler Nóra vezette. Az idén kevesebb – 36 – tehén készült és került kalapács alá, mint tavaly, ezek azonban mind elkeltek, míg tavaly négy kénytelen volt petrezselymet árulni.
Az árverés összbevétele 15 495 000 forint volt. Az elmúlt évben a rekorder szobor 1 millió 700 ezer forintért kelt el, ezt most jóval túlszárnyalta az 5,5 milliós Tejút.
A rendezők előre sejtették, hogy ez lesz a sláger: a 13 500 Swarowski kristállyal díszített tehén hamar az idei képzőművészeti akció szimbóluma, legtöbbet fotózott alkotása lett. A Manooi Light Creations tervezői, Zoltai Judit és Héder János alkották meg a szobrot, amelyen 750 órát dolgoztak.
A második helyen az Olimpia című alkotás végzett, amelyet 18 ismert sportoló és közéleti személyiség látott el kézjegyével és amely 1,5 millió forintos áron kelt el – ezt az összeget teljes egészében jótékony célra fordítják.
Titkos favoritnak számított Oszwald Tamás Braille-írással díszített Érintettség című alkotása, valamint a közönségkedvenc, a "Világ – gyerekszemmel" – ezek azonban nem érték el a félmilliós árat.
Az aukción bárki részt vehetett, aki előzetesen jelezte részvételi szándékát a szervezőknek.
Az árverésen számos híresség, valamint üzletemberek illetve megbízóik jelentek meg.
Forrás: MTI