Kultúra
Ötven év az űrkorszakban
Nemzetközi faszobrász szimpózium kezdődött hétfőn Szombathelyen; az "Ég és Föld a fókuszban - 50 év az űrkorszakban" címmel első alkalommal megrendezett esemény szervesen kapcsolódik a Csillagászati és Űrkutatási Hetek programsorozatához - közölte Jankovi
"Három európai ország hat szobrászművészének vésője nyomán tárul fel az anyagban manifesztálódó univerzum. Gondolatok a létről, gondolatok az anyagról, gondolatok és érzések a világról ahol élünk – ezek bontakoznak ki, öltenek testet, fogalmazódnak meg" – hangsúlyozta az ELTE Gothard Jenő Asztrofizikai Obszervatóriumának vezetője.
Mint mondta, az olasz, osztrák és magyar művészek a csillagvizsgáló kertjében nőtt több évtizedes fák felhasználásával alkotják a csillagászat és űrkutatás inspirálta szobraikat, mégpedig a látogatók szeme láttára, hiszen az obszervatóriumban a szombatig tartó szimpózium idejére nyílt napokat szerveztek.
A formálódó kiállítás megtekintése után esténként – jó idő esetén – távcsöves megfigyelésekre is lehetőségük nyílik az érdeklődőknek.
A szimpóziumon készült szobrok az intézet parkjában maradnak, és így az egyetemi kutatóintézet tudományos alkotó atmoszféráját gazdagítják majd – mutatott rá az igazgató.
Jankovics István tájékoztatott arról is, hogy pénteken az obszervatórium tanácstermében a szimpózium résztvevőinek bevonásával kerekasztal beszélgetést tartanak, melynek témája a képzőművészet és a csillagászat kapcsolata lesz.
A huszonnyolcadik alkalommal megrendezett szombathelyi Csillagászati és Űrkutatási Hetek hétfőn kezdődött programsorozata október 15-ig tart, a két hét alatt számos tudományos és ismeretterjesztő előadás hangzik majd el.
Forrás: MTI