Belföld
Nem kapott támogatást
Nem kapott anyagi támogatást a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programot irányító Pécs2010 Menedzsment Központtól az Üres Tér Társulat, mert annak producere Tasnádi Zsófia, Tasnádi Péter pécsi polgármester lánya - írta hétfőn az Új Dunántúli Napl
Tasnádi Péter a lapnak nyilatkozva megerősítette, hogy ő javasolta Mészáros Andrásnak, az EKF főigazgatójának, ne támogassa a társulat nagyszebeni fellépését, mert ellenkező esetben "védhetetlen támadásoknak lesznek kitéve". A polgármester arra buzdította lányát, hogy inkább országos pályázatokon próbáljon szerencsét – olvasható a lapban.
Tasnádi Zsófia elmondta: az egyetemistákból álló színtársulat Tamási Áron egyik drámájával szeretett volna bemutatkozni Európa egyik idei kulturális fővárosában. A kiutazás költségeinek előteremtéséhez áprilisban a programirodához fordultak segítségért, ahol a támogatásra szóbeli ígéretet kaptak. Az indulás előtt egy héttel közölték velük, mégsem kapnak pénzt.
Ennek az a következménye, hogy a nagyszebeni magyar héten senki sem képviselte Pécset. "Ha Kovácsnak hívnának, semmi akadálya nem lett volna annak, hogy a társulat elutazzon" – mondta Tasnádi Zsófia a baranyai napilapnak.
Forrás: MTI