Belföld

A Fidesz javaslata

Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a Fidesz, amelyben azt javasolják, hogy szüntessenek meg két, az uniós források elosztásában segédkező szervezetet, a Kistérségi Hálózatot és az NFT Házhoz megy nevűeket.

A Fidesz alelnöke kifogásolta egy harmadik, ugyancsak az uniós pályázati forrásokkal foglalkozó hálozat, a Vidékfejlesztési Ügynökség működését is. Ez azonban a másik két kifogásolt szervezettől elkülönölve működik, ezért ellene egyelőre nem lép fel a Fidesz, bár aggályaik vannak ezzel kapcsolatban is – mondta.

Pelczné Gáll Ildikó a pénteki sajtótájékozatatón beszélt arról is: hétfőn, az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottságban tájékoztatást kérnek arról, pontosan hogyan ellenőrzik az uniós pénzek felhasználását. A 12 fős testületnek egyébként Pelczné Gáll Ildikó az elnöke, Baráth Etele (MSZP) és Eörsi Mátyás (SZDSZ) az alelnökei. A hétfői előzetes napirend szerint Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter tart majd tájékoztatót az európai uniós források felhasználása körüli visszaélésekről a 12 órakor kezdődő ülésen.

Valami nincs rendjén az uniós pénzek felhasználása körül – jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, aki szerint ez abban is megnyilvánul, hogy az uniós támogatások ellenére folyamatosan romlik a hazai gazdaság állapota. Az ellenzéki politkus úgy fogalmazott: nincs értelme a műfelháborodásnak, Gyurcsány Ferenc elkésett ezzel, hiába tesz úgy a kormányfő, mintha nem tudná, mi folyik a kormányában – Pelczné szerint akár tud róla, akár nem, egyformán rosssz. A Zuschlag-ügy nem egy önálló sziget, hanem egy felülről irányított rendszer része -tette hozzá.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.