Bűnügy

Motelben készült a kompromittáló videó

Több sajtóorgánumnak, köztük a helyi televíziónak is eladásra kínálták azt a videófelvételt, amit szerdán mutatott be a HírTv. A kazettát az a vállalkozó árulta, akivel Weiszenberger László beszélget a felvételen.

A felvételt rejtett kamerával az a vállalkozó készítette, akinek Weiszenberger László kiskunhalasi kistérségi megbízott azt magyarázza, hogy segítséget tud nyújtani uniós pénzek elnyeréséhez, de annak egy részét vissza kell adni a "minisztériumnak". Weiszenberger tagja a kiskunhalasi önkormányzat szocialista frakciójának is.

A felvétel a Független Hírügynökség információi szerint egy kunfehértói motelben készült, amit F.K. kiskunhalasi vállalkozó működtet. Az Index hírportál úgy tudja, hogy a motel lányok futtatásával is foglalkozik.

Az Index információi szerint a vállalkozó nyáron még milliókért árulta a felvételt, azonban miután kiderült, hogy az ügyészség egy példányt lefoglalt a kazettából a Weiszenbergernél tartott házkutatás során, már kevesebb pénzt kért érte. Azt nem tudni, hogy hogyan került a felvétel Weiszenbergerhez.

F.K. a Független Hírügynökség megkeresésére egyelőre nem akart nyilatkozni.

A felvétel egy részét szerdán mutatta be a HírTv, a teljes felvételt pénteken vetítik le.
Weiszenberger László kistérségi megbízotti megbízását csütörtökön felfüggesztette az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium. A kiskunhalasi önkormányzat MSZP frakciója pedig felszólította, hogy lépjen ki a képviselőcsoportból – mondta el Váradi Krisztián a városi MSZP szervezet ügyvezető elnöke.

A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség befolyással üzérkedés miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz a videófelvétel ügyében.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.