Külföld
A kórházi WC-n vetélt el egy asszony
Egy ausztrál kórház mellékhelyiségében vetélt el egy várandós asszony Sydneyben kedden, mert az orvosok több órán át várakoztatták. A szlovák hölgy férje a harmadik világban uralkodó állapotokhoz hasonlította az ausztrál egészségügyi ellátást, az illetéke
A 32 éves Jana Horska egy korábbi vetéléséhez hasonló fájdalmak miatt ment kórházba, ahol több mint két órán keresztül a folyosón váratták. Az asszony a folyosón vérezni kezdett, ezért bement a mosdóba.
"Ott ült a wc-n, minden csupa vér volt és olyan fájdalmasan ordított, amit soha nem fogok elfelejteni, mikozben a kezében fogta az elvetélt embriót." – mondta a férj az ausztrál sajtónak.
Ezek után még további egy órat kellett várniuk, hogy a kórházi személyzet ellássa az asszonyt. A férfi azt mondja: tisztában vannak azzal, hogy a vetélést nem lehetett volna megakadályozni, de felháborítónak tartja, hogy órákig rájuk sem hederítettek.
A tartomány egészségügyi minisztere vizsgálatot kezdeményezett, szerinte az eset nem hozható összefüggésbe a kórházak személyzeti gondjaival, hiszen elégséges számú ápoló dolgozik a kerdéses osztályon.