Sport

Szávay Ágnes elődöntős

A hatodik helyen kiemelt Szávay Ágnes 1 óra 13 perc alatt, két játszmában nyert az argentin Maria Emilia Salerni ellen és bejutott az elődöntőbe a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztornán.

A verseny honlapja szerint a világranglistán 23. Szávay és a 113. helyen álló vetélytársa 2:2-ig fej fej mellett haladt, majd a Vasas 18 éves kiválósága kétszer is elvette ellenfele adogatását, és 28 perc alatt 6:2-re hozta az első szettet.

A folytatásban a soltvadkerti tehetség elvesztette a szerváját, ám rögtön visszanyerte, majd 2:2-nél ismét "odaadta" a dél-amerikainak. Riválisa el is jutott 4:2-ig, ám ott megállt a tudománya, és az öt ászt bemutató magyar sorozatban négy gémet nyerve diadalmaskodott.

A legjobb négy között Szávay a volt világelső francia Amelie Mauresmóval (10. a ranglistán) vagy a hazai közönség előtt szereplő Peng Suajjal (Peng Shuai, 49.) találkozik.
Eredmények, negyeddöntő:

SZÁVAY ÁGNES (6.)-Salerni (argentin) 6:2, 6:4
Davenport (amerikai)-Gyementyjeva (orosz, 4.) 7:6 (7-1), 6:1

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.