2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Sólyom levele a tavalyi tüntetésről

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn levélben válaszolt Takács Albert rendészeti miniszternek, amelyben azt írta: a szakminiszter állításaival ellentétben, parlamenti beszédében a rendőri jogsértések kivizsgálásra vonatkozó megállapításai pontosak és m
2007. szeptember 17. hétfő 15:19 - Hírextra

Sólyom László válaszlevelében felhívta a figyelmet az ügyészség 2007. szeptember 13-án tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakra, amelyek szerint a szeptemberi és októberi túlkapások miatt 204 büntetőeljárás indult ismeretlen rendőrök ellen, és 39 személy ellen tudott az ügyészség vádat emelni. Ez megfelel az államfői beszédben elhangzott igen rossz felderítési aránynak - olvasható a közleményben.

Sólyom László utalt arra is, hogy az ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozó hatóság nem kapott megfelelő segítséget az alegységek parancsnokaitól és a műveletekben részt vevő rendőröktől. Szintén kifogásolta az államfő, hogy a rendőrök nem viseltek azonosítószámot, és ez később nagyban akadályozta azonosításukat. Véleménye szerint a rendőrségbe vetett bizalom csak akkor állítható helyre, ha az állomány nem tűri soraiban a jogellenességet, és nem fedezi azt rosszul értelmezett bajtársiasságra hivatkozva.

Az államfő levelében biztosította Takács Albertet arról, hogy teljes mértékben támogatja a rendőrséget feladatai törvényes ellátásában - áll a közleményben.

 Mint olvasható, Sólyom László arra kérte a szakminisztert, hogy a rendelkezésére álló jogi és politikai eszközökkel segítse elő a rendőri túlkapások maradéktalan kivizsgálását.

Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter múlt csütörtökön levélben reagált Sólyom László köztársasági elnök múlt hétfőn az Országgyűlésben elmondott beszédére.

A szakminiszter akkor azt írta: véleménye szerint az adatok és a tapasztalatok nem alapozzák meg azt a következtetést, hogy a rendőrség ne lenne együttműködő a tavaly szeptemberi és október 23-i tüntetéseken történt jogsértések tisztázásában.

Sólyom László köztársasági elnök múlt hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt a tavaly szeptemberi és az október 23-i tüntetésekkel összefüggésben arról beszélt, hogy "a sajtóból megismerve néhány vádiratot" megrendítően súlyos jogsértéseket követtek el rendőrök. Ehhez képest nagyon kevés ügy jut el a bírósági tárgyalásig, mert az elkövetőket nem tudja azonosítani az ügyészség, és ebben a rendőrség egyáltalán nem együttműködő - jegyezte meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását