Belföld

Kormányszóvivő: Az adóegyszerűsítés nem jár adóemeléssel

Nem jár majd adóemeléssel a jövő évi adóegyszerűsítés, január végéig pedig elkészíti a a kormány az érdemi adócsökkentést célzó javaslatait is, amelyek 2009-ben léphetnek életbe -reagált Daróczi Dávid, kormányszóvivő a Fidesz alelnökének vasárnapi sajtótá

2010-re minden korábbinál kevesebbet von majd el az állam adók formájában a jövedelmekből -olvasható a közleményében.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a gazdaság kifehérítését célzó intézkedések hatásosaknak bizonyultak, így több tízmilliárd forintos többletbevétel származik majd az adócsalók és ügyeskedők kiszűréséből. Ezt a pénzt a kormány tervei szerint egyrészt az oktatási rendszer fejlesztésére, másrészt adócsökkentésre lehet majd fordítani.

A fideszes Pelczné Gáll Ildikó vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy újabb adókat és az adónemek emelését, vagyis újabb megszorításokat hoz majd az új év. Az ellenzéki képviselő a többi között kritizálta azt is, hogy azzal, hogy több kisebb adónemet, adóegyszerűsítés címén "egy kalap alá vesz" a kormány, azt éri el, hogy olyan adókat is be kell fizetniük például a vállalkozóknak, amik jelenleg nem vonatkoznak rájuk, vagyis bújtatott adóemelést hajtanak végre.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.