Belföld
Vétkes a polgármester
Vétkesnek találta "különféle törvénysértések miatt" Fót fideszes polgármesterét az önkormányzati testület fegyelmi tanácsa, ezért fegyelmi büntetésként megvonja fizetésének 20 százalékát - közölte a tanács elnöke pénteken az MTI-vel.
Csorba István elmondta, hogy a fegyelmi tanács csütörtök esti ülésén jelen lévő 15 tag közül 11-en szavaztak úgy, hogy a polgármester vétséget követett el. A döntés szerint munkája során például többször is szándékosan nem tett eleget ellenjegyzési kötelezettségének, és jogszabályellenesen kötött szerződéseket.
Mindezek miatt a bizottság egy évre kiterjedően büntette meg azzal, hogy részlegesen elvonta a fizetését. Ugyanakkor a fegyelmi tanács még júniusban bíróságnál kezdeményezte a polgármester felmentését a város vezetéséből, s még az az eljárás is folyamatban van – tette hozzá.
Szent-Iványi Géza polgármester az MTI megkeresésére elmondta, hogy álláspontja szerint mondvacsinált politikai ügyről van szó. Az ellene felhozott vádak nem állják meg a helyüket, ezért jogi úton kívánja igazát megvédeni. A fegyelmi tanács az ellene lefolytatott vizsgálat során eljárási hibákat is elkövetett – jelentette ki.
Forrás: MTI