Belföld
Sarkozy és Gyurcsány kéz a kézben
"Európát újra mozgásba kell hozni, mert a tétlenség mindannyiunkat halálra ítél" - jelentette ki pénteken Budapesten Nicolas Sarkozy francia államfő. A politikus ezt a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel folytatott tárgyalásai után mondta sajtóértekezleten
Az újságírók előtt mindketten azt emelték ki, hogy Európának és minden egyes európai országnak reformokra van szüksége. Aláhúzták, hogy fokozni kívánják az együttműködést a tudományos kutatásokban, az egyetemi oktatásban éppúgy, mint a kereskedelemben.
Stratégiai partneri együttműködésről beszéltek az európai energia jövőjével kapcsolatban, valamint földrészünk politikai megreformálása kapcsán is. Sarkozy megköszönte azt, hogy Magyarország támogatja Párizsnak azt az ötletét, hogy decemberben, az uniós csúcson határozat születhessék egy úgynevezett "Bölcsek Tanácsa" létrehozásáról. Ebben a 10-12 tagú testületben nagy tekintélyű, lehetőleg nem aktív politikusok, államférfiak vennének részt, és stratégiai kérdéseket vitatnának meg arról, hogyan nézzen ki Európa 15-20 év múlva.
A sajtóértekezleten a két politikus kiemelte, hogy habár a magyar kormányfő baloldali, a francia elnök pedig jobboldali, szinte teljes a nézetazonosság közöttük Európa jövője és a tennivalók tekintetében.
A sajtóértekezlet után Nicolas Sarkozy beszédet mondott a parlament üléstermében meghívott vendégek előtt. Felszólalásában gyakorlatilag ugyanazt mondta el, csak kicsit szenvedélyesebb stílusban, mint amit a sajtóértekezleten mindketten hangoztattak.
Délelőtt a francia elnök találkozott Sólyom László államfővel, délután pedig Szili Katalin házelnökkel és Orbán Viktorral, a Fidesz-MPSZ elnökével.