Belföld
Negyven rendőrt állítanak bíróság elé
Mintegy 40 rendőrnek kell bíróság elé állnia a tavaly őszi zavargások során tanúsított magatartása miatt - hangzott el a Fővárosi Főügyészség és a Budapesti Nyomozó Ügyészség közös sajtótájékoztatóján csütörtökön.
A szeptemberi zavargásokkal összefüggésben 23 rendőrt azonosítottak, közülük 21-el szemben emeltek vádat, az októberben történtekkel kapcsolatban pedig 27 rendőrt azonosítottak és közülük 18 ellen emeltek vádat – mondta Falvai Zsolt, a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetője.
A rendőrökkel szembeni nyomozásokkal összefüggésben azt mondta: a rendőrség felső vezetése minden segítséget megadott, ugyanakkor az alegységek parancsnokai már közel sem bizonyultak ilyen együttműködőnek. Az ügyészség képviselői a sajtótájékoztatón hangsúlyozták: a közölt adatok a csütörtöki állást tükrözik, a végleges adatokra még várni kell.
Forrás: MTI