Életmód

„Az Úr napján ne vásárolj!”

A magyarok 58 százaléka nem értene egyet azzal, ha az üzletek, bevásárlóközpontok számára megtiltanák, hogy vasárnap is nyitva tartsanak, míg 37 százalék ellenzi a hétvége második napján történő nyitva tartást - olvasható a Medián legfrissebb, csütörtökön

Ez a vélemény elsősorban a bevásárlási szokásokkal függ össze, márpedig az emberek 83 százaléka szokott legalábbis alkalmanként vásárolni valamit vasárnap is, sőt egyhatoduk általában ekkorra időzíti a nagyobb vásárlásokat – derül ki az augusztus elején, 1200 fő megkérdezésével készített reprezentatív felmérésből.

Azok közül, akiknek a szokásait egyáltalán nem érintené a nyitva tartás megtiltása, a többség (73 százalék) egyetértene a korlátozással. Az alkalmi vasárnapi vásárlók körében azonban már csak 27 százalék ez az arány, igaz, csaknem minden tizedik (8 százalék) válaszadó még azok közül is támogatja a vasárnapi zárva tartás kötelezővé tételét, akik egyébként éppen ekkor szokták bonyolítani a nagybevásárlást.

Az elvi állásfoglalás elsősorban a szokásokhoz igazodik, ha ettől eltekintünk, a különféle társadalmi-demográfiai tényezők közül csupán a vallásossággal és a családnagysággal van összefüggés: minél nagyobb a család, illetve minél inkább szekularizált (pontosabban ha minél kevésbé kötődik az egyházi szertartásossághoz), annál kisebb a korlátozással egyetértők aránya.

A vasárnapi vásárlás szokásának háttere lényegesen összetettebb, ebben önmagában véve (a más tényezőkkel való összefüggésektől eltekintve) is szerepet játszik az életkor, az iskolai végzettség, a lakóhely, a vallásosság és az, hogy van-e gyerek a családban.

Bár júliusban a Kereszténydemokrata Néppárt tett javaslatot a kereskedelmi törvény módosítására (hogy a vasárnap végzett munkát a "társadalmilag feltétlenül szükséges mértékre" szorítsák vissza), a kezdeményezést kevesebben fogadják kedvezően az ellenzéki pártok táborában, mint a kormánypártokéban. Ez – amellett, hogy a vallásosság önmagában nem függ össze a politikai preferenciákkal – elsősorban azzal magyarázható, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz hívei körében lényegesen nagyobb a fiatal korosztályok aránya, mint a kormánypártokéban, és az ő életvitelükbe sokkal inkább magától értetődően beletartozik a vasárnapi vásárlás, mint az idősebbekébe.

Az Országos Választási Bizottság szerdai ülésén egyhangúlag hitelesítette azt a népszavazási kérdést, amely a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi nyitva tartásának törvényi betiltására irányul.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.