Sport
Hat orosz kerékpárost állítottak elő
Doppingvádakkal előállították egy orosz ifjúsági kerékpáros csapat hat versenyzőjét és két vezetőjét Belgiumban.
A helyi rendőrség tájékoztatása szerint az intézkedésre az után került sor, hogy a hét elején doppingszereket, többek között növekedési hormont és amfetamint találtak a gárda szálláshelyén.
"A hat versenyző közül többen bevallották, hogy doppingoltak, azt ugyanakkor egyikük sem mondta, hogy a csapat vezetőitől kapták volna a szereket" – nyilatkozott a rendőrségi szóvivő, hozzátéve, hogy a tiltott anyagokat Oroszországból vitték magukkal a versenyzők.
A kihallgatások után az érintetteket elengedték, mert a nyomozás további menetéhez nincs szükség fogva tartásukra.
Forrás: MTI