Belföld
NEK: a kormány konszolidálja az OMSZ-t
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) felszólítja a kormányt, hogy konszolidálja az Országos Mentőszolgálatot, és garantálja annak jövőbeni biztonságos működését - ismertette a NEK egyik határozatát Éger István soros elnök csütörtökön Budapesten.
A kerekasztal ülése után tartott sajtótájékoztatón a Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta: a NEK "növekvő aggodalommal figyeli a mentőszolgálat hányattatását és ismételt nyilvános meghurcolását", továbbá veszélyesnek tartja azt az egészségügyi miniszteri magatartást, amely a meghozott miniszteri intézkedésekkel megrendíti a közbizalmat a mentőszolgálat közintézménye iránt.
A NEK véleménye szerint a mentés költségeinek pontos meghatározása megtörtént, a források garantált biztosítása azonban elmaradt.
A kerekasztal ülésén hozott határozatokat említve Éger István elmondta: a testület kinyilvánította, hogy Magyarországon az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nemzetstratégiai alapintézmény, amelynek fejlesztését a jogalkotási törvényt betartva kell folytatni.
A NEK csütörtöki ülésén elfogadta a 2006-2007. évi munkaanyagát és záródokumentumát – mondta el Éger István.
Forrás: MTI