Belföld

Mégsem lesz szükség a sofőrökre – folytatódnak a tárgyalások

A BKV vezetése szombaton 13 órától tárgyal a szakszervezetekkel az elégséges szolgáltatás mértékéről, 14 órától pedig a bértárgyalások folytatódnak - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a közlekedési vállalat kommunikációs igazgatója.

Regőczi Miklós azt is elmondta, hogy pénteken tájékoztatták az egy napra toborzott söfőröket, hogy nem lesz rájuk szükség, mivel a érdekvédelmi szervezetek eltekintettek a teljes forgalomleállástól. 

A szakszervezetek pénteken 0 százalékról elmozdultak a 20 százalék felé az elégséges szolgáltatás mértékét tekintve – emlékeztetett Regőczi Miklós. Mint fogalmazott: belátták, hogy nem lehet megbénítani egy város életét. A fővárosi közgyűlés és a BKV szakmai anyaga is 80 százalékos szolgáltatást feltételez. A szombat kora délutáni egyeztetésen ennek megfelelően megpróbálják közelíteni az álláspontokat – tette hozzá a kommunikációs igazgató.

14 órától folytatódnak a részletes egyeztetések a béremelésről. Pénteken szóban és írásban is megkapták a szakszervezetek a BKV ajánlatát, melyet az érdekvédők tárgyalási alapnak tekintenek. Ezt a közlekedési vállalat üdvözli – mondta Regőczi Miklós.

A kommunikációs igazgató arról is beszélt, hogy múlt pénteken kezdték el alternatív megoldásként keresni az egynapos buszvezetőket, de nem vettek fel senkit. Mivel a szakszervezetek pénteken a teljes forgalomleállásról elmozdultak, nem lesz szükség a toborzott sofőrökre. Hozzátette: erről megkapták az értesítést a jelentkezők. Ugyanakkor állandóan van felvétel buszvezetőknek, így behívják állásinterjúra azokat, akik hosszú távon is a BKV-nál akarnának dolgozni.

Október 1-től 5600 forinttal kapnának többet a BKV dolgozói, amelyet jövő év január 1-től további 7500 forinttal emelne meg a közlekedési vállalat vezetése – ezt a kompromisszumos béremelési ajánlatot tette a BKV vezetése a sztrájkra készlő szakszervezeteknek pénteken. Ez négy hónapra körülbelül 2,5 százalék, 2008-ban pedig újabb 3 százalék fizetésemelés.

Mindez nem kerül egyetlen fillér pluszpénzbe sem, mert az ajánlat fedezetét a Kollektív Szerződésben rögzített különböző béren felüli juttatások átcsoportosításával teremtenék meg – mondta Regőczi Miklós. Ugyanakkor cáfolta azt a sajtóhírt, hogy a decemberben kiosztandó érkezési utalványok összegének megkurításával gazdálkodnák ki az emelést. Hozzátette: technikai átszervezésekkel, pédául a pihenőidők átcsoportosításával oldanák meg ezt.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.