Belföld

Újabb agyhártyagyulladásos betegek Zalában

Újabb betegek jelentkeztek vírusos agyhártyagyulladás gyanújával a Zala Megyei Kórházban - közölte csütörtökön az MTI érdeklődésére a zalaegerszegi kórház fertőző osztályát vezető főorvos. Zalában és Vas megyében így összesen több mint 20 fertőzöttről van

Ribiczey Pál elmondta: délelőtt mentővel hoztak egy idős beteget, akinél szintén fennáll a gyanú, hogy agyhártyagyulladása van. A korábbi betegekhez hasonlóan ő is forralás nélkül fogyasztott a Lakhegyről származó, és a gyanú alapján kullanccsal fertőzött kecsketejből.

A főorvos beszámolt arról, hogy a többi, agyhártyagyulladás gyanújával jelentkező közül volt olyan, akinek azt ajánlották, hogy feküdjön be az osztályra, mert súlyosbodhatnak a panaszai, de ő egyelőre otthon akar gyógyulni.

A korábban kórházba került betegek közül néhánynak az állapota javult, jobban érzik magukat, és csökken a lázuk. Az elmúlt két nap során felvett újabb fertőzötteknek azonban még komoly panaszaik vannak, de szerencsére bénulást, mint lehetséges szövődményt, nem tapasztaltak – mondta el Ribiczey Pál.

Szombathelyen szerda este óta nem változott az agyhártyagyulladással kezelt betegek száma, továbbra is három fertőzöttet ápolnak – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Schneider Ferenc, a Markusovszky kórház infektológiai osztályának vezető főorvosa.

Elmondta: a korábban csak fertőzésgyanúsnak tűnt harmadik betegről csütörtökre bebizonyosodott, hogy szintén agyhártyagyulladása van, ami valószínűleg a zalai kecsketejtől ered.
Az állattartó telepet és termékeit egyébként hétfőn zárolta a zalai állategészségügyi hatóság.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.