Belföld

A Fidesznek nem tetszenek a „kormányközeli” őrző-védő cégek

A Fidesz aggályosnak tartja az "MSZP-hez ezer szállal köthető" őrző-védő cég tevékenységét, ezért bizottsági vizsgálatot kezdeményez az ügyben - jelentette be Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján.

Répássy Róbert közölte: kezdeményezik, hogy az Országgyűlés honvédelmi és a rendészeti bizottsága következő ülésén vizsgálja meg, hogy milyen esetekben működtek jogellenesen őrző-védő cégek, illetve, hogy milyen kockázatai vannak, ha az állam rendvédelmi feladatainak egy részét "párthoz köthető magánhadseregek" látják el.

A politikus szerint ugyanis néhány napja kiderült, hogy "az MSZP-hez ezer szállal köthető magánhadsereg emberei" jogellenes módon körülzártak egy büfét, miután a tulajdonos nem volt hajlandó 300 ezer forintot fizetni Veres János pénzügyminiszter fiainak. (A Magyar Nemzet szerint az eseményt In-Kal Security emberei biztosították.)

A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy pártokhoz köthető magánhadseregek emberei alapvető jogaik gyakorlásában korlátozzanak állampolgárokat – jelentette ki a politikus, aki nem nevezte meg, melyik őrző-védő cégre gondol.

Szerinte azonban már korábban is számos kétely merült fel ezzel a céggel kapcsolatban, amiatt, hogy az állammal való kapcsolata túlságosan közelinek és intenzívnek mutatkozott.

Mint mondta, elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy sorozatban ugyanez a cég látja el minisztériumok, állami tulajdonú vállalatok, pártszékházak őrzését, és minden esetben az MSZP-hez kötődnek ezek a döntések.

Emlékeztetett arra, hogy még a Köztársasági Őrezred köreiből is kifogásolták, hogy ezt a céget gyakran bevonják olyan védelmi-biztosítási feladatokba, amelyek esetében nemzetbiztonsági kockázatokat rejthet magában, ha nem az állam végzi el.

A közbiztonság fenntartása az állam feladata, ezt a kötelességét másra nem ruházhatja át, ezért különösen aggályos, hogy az MSZP-hez ezer szállal köthető magánhadsereg emberei alapvető jogaik gyakorlásában korlátozhatnak állampolgárokat – mondta Répássy Róbert.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.