Bűnügy

Zsanett-ügy: újabb vádak a rendőrök ellen

A szolgálati hely elhagyásán túl okirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel is meggyanúsíthatnak a Zsanett-ügybe keveredett rendőrök közül hármat - értesült a Magyar Nemzet. A Rendészeti biztonsági Szolgálat három volt rendőre ellen katonai bűncselekmé

Ács Tibor, a katonai ügyészség szóvivője a lapnak elmondta, hogy három rendőrből kettő még mindig nem állt szóba az ügyészekkel, a harmadik annyit mondott, hogy nem ismeri el a bűnösségét. A lap információi szerint a szolgálati hely elhagyása mellett okirat hamisítás és hivatali visszaélés is felmerült a rendőröknél. Állítólag meghamisították az előírt dokumentumokat arról az esetről, mikor igazoltatás címén hazakísérték a lányt, akit állítása szerint később megerőszakoltak.

Forrás: FH

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.