Bűnügy

Újra megrongálták az I. Világháborús emlékművet Szegeden

Újra megrongálták az I. Világháborús emlékművet Szegeden: ismét bronz-, illetve vörösréz-díszítményeket loptak le róla. Az ismeretlenek ezúttal egy bronzsólymot, valamint több mint 4 méter hosszú, 17 cm széles vörösréz-szegélyt vittek magukkal a Belvárosi

Egy héttel ezelőtt az emlékműről szintén több bronzsólymot és körülbelül 2,5 méter vörösréz-szegélyt feszítettek le. Az ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a nyomravezetőnek százezer forint jutalmat ajánlott fel.

Az utóbbi időben megnövekedett színesfém-lopások visszaszorítása és a tolvajok kézrekerítése érdekében a Szegedi Rendőrkapitányságon külön nyomozócsoport alakult, akik folyamatosan ellenőrzik az értékesítési helyeket és hulladékfelvásárló telepeket.

A csoport munkájának már eredménye is van: a napokban sikerült elfogni egy szegedi hajléktalant, aki a gyanú szerint július közepén ugyancsak a szegedi Belvárosi temetőből egy bronzemléktáblát lopott el – mondta a Független Hírügynökségnek Tuczakov Szilvána a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője. A táblát a rendőrök a Kálvária sugárúton egy fás-bokros területen elrejtve meg is találták.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.