Dávid a középosztályról egyeztetne Kókával
Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke szakmai egyeztetésre invitálja Kóka János SZDSZ-elnököt a középosztály érdekében megfogalmazott javaslataik megvitatására - tudatta az MDF szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményben.
2007. április 28. szombat 10:37 - Hírextra
A közlemény emlékeztet, hogy az MDF a magyar középosztályt fenyegető lecsúszás megállítása érdekében dolgozta ki a Középosztály 13 pontja programját, amely a legsürgetőbb problémák megoldására jelentheti a gyógyírt. Az MDF szerint a Szabad Demokraták Szövetsége a választási kampány, valamint az elmúlt egy év során számos olyan, mindeddig nem teljesített vállalást tett, amely tárgyalási alapként szolgálhat a középosztály érdekében való érdemi munka megkezdése során.
Példaként említi a közlemény az SZDSZ-nek az egykulcsos adóra, az állami szféra leépítésére, a párt- és kampányfinanszírozás rendbetételére tett kampányígéreteit. A Magyar Demokrata Fórum bízik abban, hogy a Kóka János elfogadja a meghívást, és támogatni fogja az MDF-nek a magyar középosztály érdekében megfogalmazott javaslatait.
Az MDF korábban a Fidesz vezetőjét is felkérte, hogy egyeztessenek a középosztályt érintő tizenhárom kérdésről, erre azonban mindeddig nem került sor. Dávid Ibolya és Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője 2006. december 18-án parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy tárgyalást kezdeményez a miniszterelnökkel a középosztály helyzetéről. Az MDF-frakció január végén tárgyalt Gyurcsány Ferenccel a pontokról.
Az MDF javaslatai között szerepel a kamatadó és az örökösödési illeték eltörlése, a bankadó mérséklése, a kampány- és pártfinanszírozás rendszerének átalakítása, valamint a korrupció elleni küzdelem.
Forrás: MTI