Több mint egymilliárdot kapnak a zenekarok
Döntöttek a helyi önkormányzatok hivatásos zenekarainak és énekkarainak támogatására szánt ez évi, egymilliárd tízmillió forintos keret elosztásáról; a legmagasabb összeget, 116 millió forintot a pécsi Pannon Filharmonikus Zenekar kapja - közölte az Oktat
2007. április 26. csütörtök 12:51 - Hírextra
Schneider Márta szakállamtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a támogatás összege megegyezik a tavalyival. A pályázatok alapján szakmai grémium tesz javaslatot az elosztásra, a döntést Hiller István miniszter hagyja jóvá. A bizottság munkájában a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, a Magyar Zenei Tanács, a Magyar Muzsikus Fórum, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, valamint az OKM művészeti főosztályának delegáltjai vesznek részt.
Az összeget a központi költségvetésből, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium mint fejezetgazda keretéből folyósítják, odaítéléséről a kulturális miniszter dönt - közölte Schneider Márta. A szakállamtitkár kitért arra: a támogatást várhatóan néhány héten belül kézhez kapják a nyertes pályázók.
Tájékoztatása szerint az idén öt újabb, önkormányzat által fenntartott együttes lépett be a támogatottak körébe: az egri és a kaposvári szimfonikus zenekar, a Tatabányai Szimfonikusok, a Belvárosi Virtuózok és a Budapesti Vonósok. A felsorolásban 24 intézmény neve szerepel, a támogatott zenekarok és énekkarok többsége vidéken működik.
A Miskolci Szimfonikus Zenekarnak 113 millió forintot, a Győri Filharmonikus Zenekarnak 109 milliót, a Debreceni Filharmonikus Zenekarnak 107 millió forintot ítéltek oda - tartalmazza az OKM által az MTI-hez eljuttatott összegzés. Százmillió forintnál magasabb összegű támogatást kap a pécsi együttes mellett a szombathelyi, a szegedi, valamint a Dohnányi Ernő nevét viselő szimfonikus zenekar. Támogatásban részesül a Debreceni Kodály Kórus (55 millió forint), a Szolnoki Zeneművészeti Központ (50 millió) és a Nyíregyházi Cantemus Kórus (15 millió forint) is.
Forrás: MTI